Az Afganisztánban nemrég hatalomra került radikális iszlamista tálibok pénteken azt állították, hogy elfoglalták az eddig ellenállást tanúsító Pandzsír tartományt, az ottani ellenállók szerint ez hazugság.
A radikális iszlamisták három forrása is azt közölte a Reuters hírügynökség szerint, hogy kezükre került a tartomány, s ezzel Afganisztán teljes területe immár az övék. Nem sokkal korábban a Yeni Safak török napilap is a tálib erőknek utolsóként ellenálló tartomány elestéről jelentett az internetes oldalán, helyi tudósítójára hivatkozva.
A török lap beszámolója szerint a tálibok „örömünnepet” ülnek és fegyvereikből „lőszerzáporral szórják be az eget”.
„A mindenható Allah kegyelméből egész Afganisztán felett átvettük az ellenőrzést. A bajkeverőket legyőztük és Pandzsír most már az uralmunk alá került” – hangsúlyozta egy tálib parancsnok a Reuters szerint. Közlését egyelőre nem sikerült független forrásból megerősíteni.
A BBC brit műsorszolgáltató később arról adott hírt, hogy a pandzsíri ellenállók tagadták a tálibok állításait.
Ali Nazari, a Nemzeti Ellenállási Front (NRF) szóvivője szerint gyakorlatilag visszaverték az ország többi részében hatalmon lévő radikális iszlamistákat.
„A tálibok propagandagépezete ugyanazt szajkózza, hogy Pandzsír elesett, ami – mint az elmúlt héten megbizonyosodhattunk róla – hazugság, és ennek pont az ellenkezője igaz, hogy az NRF meghátrálásra kényszerített őket” – mondta a szóvivő a BBC globális televíziós hírcsatornájának, a BBC World Newsnak nyilatkozva.
Nazari szerint az NRF erői bekerítették és megostromolták a tálib harcosokat a völgy északkeleti részén.
„Van néhány száz tálib, aki csapdába került. És eközben kifogynak a lőszerből, és jelenleg már tárgyalnak a megadás feltételeiről” – mondta.
Amrulla Száleh volt afgán alelnök, a pandzsíri ellenállás egyik vezéralakja egyidejűleg a Tolo News afgán televíziónak nyilatkozva hazugságnak nevezte azokat a jelentéseket, miszerint elmenekült volna az országból, egyúttal közölte: Pandzsírban marad.
A nap folyamán a tálibok azt állították, hogy Amrulla Száleh a pandzsíri ellenállók parancsnokaival együtt Tádzsikisztánba menekült.
Már állítólagos távozásának hírét követően Száleh – aki Asraf Gáni volt elnök külföldre menekülését követően az alkotmányra hivatkozva magát nevezte meg az államfői tisztség jogos betöltőjeként – a Twitteren írt a pandzsíri lakosság szörnyű megpróbáltatásairól. „A tálibok elzárták a humanitárius segélyek útját Pandzsírba, etnikai alapon szűrik az utazókat, a hadköteles korú pandzsíri férfiakat aknamezőkre hajtják, lekapcsolták a telefon- és áramszolgálatást, és még gyógyszert sem engednek be a területre. Az emberek csak kis összegű készpénzt tarthatnak maguknál” – írta mikroblogján.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »