A szlovák államfő szerint Szlovákia nincs közvetlen katonai fenyegetésnek kitéve

A szlovák államfő szerint Szlovákia nincs közvetlen katonai fenyegetésnek kitéve

Szlovákia nincs közvetlen katonai fenyegetésnek kitéve. Ha a harcok eszkalálódnának, annak az lenne a következménye, hogy Ukrajna lakossága elmenekülne a háború elől – jelentette ki az ukrajnai helyzettel kapcsolatban Zuzana Čaputová köztársasági elnök a parlament biztonsági tanácsának keddi rendkívüli ülése után.

Az államfő úgy fogalmazott, hogy a Luhanszki és a Donyecki Népköztársaság Oroszország általi elismerése egy szuverén ország megszállásának tekinthető.

Nem egy váratlan, hirtelen lépés volt, ami történt”

– mondta a köztársasági elnök, és hozzátette, hogy az elmúlt hetekben nagy létszámban összpontosultak az orosz csapatok az ukrán határ körül. Az elnök asszony szavai szerint Szlovákia elítéli Oroszország lépését.

 Az egész nemzetközi közösség elítéli ezt, beleértve az Európai Unió összes tagállamát”

– mondta. Szavai szerint ez a nemzetközi jog megsértése, egy szuverén ország megszállása és integritásának megtiprása.

Az államfő tájékoztatása szerint a biztonsági tanács konkrét lépésekről is tárgyalt, hogy Szlovákia készen álljon a további fejleményekre. Rámutatott, hogy Szlovákiában is egyre terjed az orosz propaganda és a dezinformáció.

Hírdetés

Eduard Heger (OĽANO) miniszterelnök a parlament biztonsági tanácsának keddi rendkívüli ülése után úgy fogalmazott, hogy Szlovákia ma a jó oldalon áll. A kormányfő hozzátette, hogy Szlovákia azon országok közé tartozik, amelyek elítélik Oroszország magatartását, és hajlandók megtenni mindent a béke megőrzéséért. Heger szerint Oroszország megsérti a nemzetközi jogot és lerombolja a jószomszédi kapcsolatokat Ukrajnával, és a kapcsolatait az egész demokratikus világgal.

Következetesen ezt csinálja 2014 óta, amikor annektálta a Krímet, támogatta a Donbaszban a szakadárokkal folytatott fegyveres konfliktust, és most független államként ismeri el a szakadár régiókat”

– mondta a miniszterelnök. Ezek a lépések, tette hozzá, a háború, a pusztítás és a gyilkolás árnyait hozzák vissza Európába.

A demokratikus világ ma Ukrajna mellett áll”

 – fogalmazott a miniszterelnök, és hozzátette, hogy a békeszerető országok, köztük Szlovákia is Ukrajna segítségére siet. Meg kell állítani az orosz imperializmust. Putyin elnöknek egy pillanatig sem szabad azt éreznie, hogy erőszakkal létrehozhatja az orosz protektorátust Ukrajnában, és a kommunisták példáját követve újra leereszti a vasfüggönyt” – mondta a szlovák kormányfő.

Demokratikus, szuverén és fejlett Ukrajnát szeretnénk”

– mondta, és hozzátette, a szomszédos országnak meg kell erősítenie saját védelmi képességeit is.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »