Amikor azt a tiszteletbeli felkérést kaptam, hogy az idei Pro Urbe díjas kitüntetett, Baka Mátyás nyugalmazott igazgatót, tanárt méltassam, sokáig gondolkoztam azon, mi is legyen az a rövid, de mindent átfogó idézet, amely a díjazott személyiségét legjobban meghatározza. Végül a fenti bibliai idézetet választottam, mert ami az ő szívében volt, az a tetteit is jellemezte.
Baka Mátyás 1945. február 13-án született Kurtapatakon, négygyermekes családban, Baka László és Teréz második gyermekeként. Általános iskolai tanulmányait szülőfalujában és Esztelneken végezte, majd 1958-ban sikeresen felvételizett a kézdivásárhelyi Elméleti Líceumba. Már ekkor érdeklődött a matematika tudománya iránt, erre bevallása szerint édesapja noszogatása után került sor, aki inkább reál beállítottságú volt. 1963-ban a sikeres érettségi vizsga után a jászvárosi Alexandru Ioan Cuza Egyetem matematika–mechanika szakára iratkozott be. Egyetemi tanulmányai alatt mindvégig ösztöndíjas volt, ezzel is könnyítve a háború utáni nehéz helyzetben levő és a kollektivizálás által súlyosan érintett családja helyzetén. Érdemes megjegyezni, hogy bár családja szűkös körülmények között élt, szülei mind a négy gyermeküket iskoláztatták, és közülük hárman matematikatanár diplomát szereztek.
Egyetemi tanulmányait 1968-ban fejezte be. A sikeres egyetemi vizsga után a székelykeresztúri elméleti líceumba kapott kinevezést, ahol 1968. szeptember elsején kezdte el tanári pályafutását, és hat éven át a líceum címzetes tanára volt. Tanári munkáját kezdettől fogva a szakmaiság, a nyitottság, a példamutatás jellemezte, hisz már akkor arra törekedett, hogy a matematika tudományát elérhetővé, megérthetővé tegye tanítványainak, akik nagy szeretettel vették körül őt. Számos tanítványa a matematika oktatása terén sikeres életpályát tudhat magáénak.
1973-ban letette a véglegesítő vizsgát, majd 1974. szeptember 1-jétől Kézdivásárhelyre került, az akkori 1-es számú ipari líceum tanára lett. Középiskolai éveinek városában is eredményes oktató-nevelő munkát folytatott, elnyerve kollégái, diákjai tiszteletét, elismerését, a líceumi közösség aktív, eredményes tagjává vált, akitől mindenki szívesen kért és kapott tanácsot. Mindezek hatására 1980. október 1-jétől őt bízták meg a líceum igazgatói feladatkörének ellátásával, amely tisztséget 1987. január 12-ig töltötte be, amikor egészségügyi okok miatt lemondott.
Mint igazgató, arra törekedett, hogy az adott körülmények között is úgy vezesse az iskolát, hogy az a legjobb eredményeket érje el. Nem volt a megalkuvás híve, nem a pártdirektívák által előírt célokat követte, hanem azt a célt tűzte ki, hogy egy erős, szakmailag felkészült, a tudományt tisztelő, megbecsülő közösséget hozzon létre, melyben az őszinteség, az igazmondás, a szeretet és a tisztesség legyenek a legfőbb értékek. A faipari osztályok mellett sikerült elindítani a nőiesebb szakmának számító könnyűipari osztályokat és a négy évig működő erdészeti osztályt is.
Magyarként gondolkodó és cselekvő emberként ismerte az iskola minden tagja, a város és annak lakói is. Ez idő alatt az 1-es számú ipari líceum megszépült, a sportpálya új drótkerítést kapott, kikövezett járda készült, diákjai segítségével, a rendszerrel dacolva, annak kihívását vállalva székely kaput állíttatott az iskola bejáratához, új bútorzat került a tanáriba és az osztálytermekbe, a folyosókat falburkolat tette melegebbé, a volt ebédlőből előadóterem lett, a gazdasági épületek helyén pedig könyvtár és vendégszobák kaptak helyet. Az iskola udvarára virágerdőt varázsolt, szebbé-kellemesebbé téve azt, gondozva-ápolva környezetét.
Ahogy egyik tanártársa írta: „Ízig-vérig nevelő volt! Nevelt a modorával, a megszólalásával, okfejtéseinek okos logikájával, műveltségével, a személyes példájával, a gondozott külsejével. Nevelt a jó szóra, az igényességre. Mindig volt mindenki számára egy-egy jó tanácsa. Ha nem éppen órát tartott vagy iskolát igazgatott, az iskolaudvar virágoskertjét gondozta, ültetett, metszett és gyomlált. S ezzel is nevelt.”
Az 1989-es decemberi változások után bekapcsolódott a politikai életbe is, így a rendszerváltás decemberében a kézdivásárhelyi RMDSZ egyik alapító tagjaként vált ismertté a neve, majd 1990-től az újraalakult Kovászna Megyei Tanács tagja lett, egyetemben a sepsiszentgyörgyivel. Zűrzavaros időszakról van szó, tisztázásának a titka talán Baka Mátyásra hárul. Mint politikus, arra törekedett, hogy közössége érdekeit védje, annak elvárásait teljesítse. Szívével gondolkodó, szívből és szeretetből cselekvő emberről beszélünk, akit nem az egyéni érdek, hanem a közösség érdeke érdekelt, és ennek függvényében is cselekedett. 1990 őszén aligazgatói feladatköröket látott el, majd 1993. szeptember 1-jétől újra igazgatói kinevezést kapott. 1990 őszétől, felismerve a környék és a megye gondjait, a tanítóhiányt, szorgalmazta a tanítóképző osztályok beindítását mint hiánypótló szakot a faipari líceum keretében. Ezen próbálkozása sikeres volt, hisz 1990 szeptemberétől beiskolázták az első tanító- és óvónőképző osztályokat, elindult a felső-háromszéki tanítóképzés, az első végzősöket 1995-ben csengették ki.
Mindent megtett annak érdekében, hogy az újonnan indult osztályok jól felkészült, szakmailag erős és a magyarság értékeit továbbadó tanítókat és óvónőket adjanak a megye és a szomszédos megyék magyar településeinek. Matematika szakos tanár létére irodalmi esteket szervezett, népdalok tanulására buzdította tanítványait, előadóesteket szervezett, érdekes előadásokat tartott a magyar kultúra és civilizáció témaköreiben. Sokat tett azért, hogy ne a perifériaérzés erősödjön fel azokban, akik nagyobb városokból jöttek a képzőbe tanulni. Sok újszerű, friss ötlet kezdeményezője volt, mint például a tábortűz melletti népdaléneklés vagy az udvar cementjére ugróiskola festése. A matematika „13-as terem” nevet viselő szentélyében gyakori és szívesen látott vendég volt a Tavaszi szél vizet áraszt című népdal, amely felvidította, könnyebbé tette a diákok számonkérését.
Baka Mátyás volt az, aki kezdeményezte az újonnan indult tanítóképző névadását is. Választása Bod Péterre esett, aki sokat tett a magyarság nevelése, oktatása terén, úgy is, mint református lelkész, és úgy is, mint néptanító. Támogatásával a volt faipari líceum 1991-ben felvette a Bod Péter Tanítóképző nevet, majd kezdeményezésének és kitartásának köszönhetően, a tanítványok és támogatók által összegyűjtött rézből elkészült az iskola névadójának a tanítóképző udvarát ma is díszítő szobra, melyet 1996-ban avattak fel. A névadó tiszteletére szervezett Bod Péter Napoknak is ő volt a kezdeményezője, támogatója. Orbán Balázs Erdély nagyérdemű Kazinczyjának nevezte Bod Pétert, mi pedig Felső-Háromszék nagyérdemű Bod Péterének is nevezhetjük Baka Mátyást, hisz akárcsak Bod Péter, korának és közösségének sokoldalú, tudományos, nevelő, közösségformáló és alkotó munkát végző személyisége.
1994-ben fontos szerepet vállalt a református oktatás beindításában is, felismerve azt, hogy a felekezeti iskoláknak hatékony szerepük volt és lesz a magyar nyelvű oktatás terén. Az általa vezetett tanintézmény adott otthont az első felekezeti, református teológia osztálynak, ahol vállalta a matematika tanítását is, arra törekedve, hogy a tudomány és a hit értékeinek ötvözésével erős egyéniségeket, jól felkészült diákokat neveljen a jövő számára. Ezért a törekvéséért a Csiha Kálmán Református Kollégium igazgatójaként is köszönetemet tolmácsolom.
1996-ban felmentették az igazgatói tisztségből, de továbbra is tanított, oktatott és vállalta az iskolai közösség erősítését, tanítványai nevelését.
Az iskolai munka mellett, erejét, idejét nem kímélve a város és a megye lakossága érdekében végzett munkát is folytatta. 1990 és 1992 között a kézdivásárhelyi tanács tagjaként is tevékenykedett. A 2000–2009 közötti időszakban az RMDSZ felső-háromszéki szervezetének az elnöke volt, ezzel egy időben az RMDSZ Szövetségi Tanácsában is részt vett. A millennium fordulójától egészen 2008-ig töltötte be a megyei önkormányzat egyik alelnöki tisztségét. Ezen tisztségekben is arra törekedett, hogy közössége érdekeit, céljait képviselje, lehetőleg jobban támogassa a város, Felső-Háromszék és a megye gazdasági-társadalmi, politikai fejlődését, szolgálja az emberek érdekeit. Itt is szívvel gondolkozott és cselekedett, közössége és népe érdekében.
Baka Mátyás egy szívével gondolkodó, cselekvő, közösségéért élő személyiség, akire büszke lehet minden munkatársa, tanítványa, Kézdivásárhely, Felső-Háromszék és Kovászna megye minden lakója, hisz sok minden, ami körülvesz minket, részben az Ő munkáját is dicséri. Több évtizeden át azon dolgozott, hogy szűkebb vagy tágabb körben ápolja népe hagyományait, átadja a tudás hatalmát tanítványainak, és építse közösségét. Mindig tudta, hogy a tudás hatalom, és nem egy évre, nem húsz évre. Generációknak tervezett, embereket tanított – tudásra, hitre, becsületre, igazságra és szeretetre. Mindezért méltónak tartom a Pro Urbe díj megszerzésére. Isten áldása legyen további életén és munkáján!
Farkas Ferenc (Elhangzott a Pro Urbe díj átadásán Kézdivásárhelyen 2023. június 28-án.)
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
