A szakmai feltöltődés kis szigetét kínálja a TANDEM

A szakmai feltöltődés kis szigetét kínálja a TANDEM

Idén negyedik alkalommal rendezi meg pedagógusoknak és segítő szakembereknek szóló élménykonferenciáját a komáromi székhelyű TANDEM nonprofit szervezet – a rendezvényt idén először két naposra tervezik. Több, mint harminc program szerepel a konferencia kínálatában, olyan népszerű és ismert előadókkal, mint Pál Feri mentálhigiénés szakember, vagy Mérő László matematikus.

A rendezvény két napján egy interaktív, nagycsoportos nyitás után öt párhuzamos program zajlik különböző idősávokban, ahol választhatnak a résztvevők a „komolyabb” előadások és a teljesen interaktív, játékos, akár önismereti alapú workshopok között.

Témák tekintetében rendkívül széles a választék: tanulhatunk időgazdálkodásról, élménypedagógiáról, az informatika interaktív oktatásáról, az internetes zaklatás megelőzéséről, az áltudományos megtévesztések logikájáról, de elmélyülhetünk az olyan, pedagógus-szakmát érintő dilemmák megvitatásában is, mint a digitális pedagógia lehetőségei, a zenetanítás korszerű kérdései vagy az iskolai konfliktuskezelés kérdésköre

– tudtuk meg a szervezőktől. 

Korunk szakmai kihívásaira válaszolva a szervezők beemeltek olyan témákat is, mint a neuroatipikus fejlődésű gyerekek kezelése és tehetségük kibontakoztatása, de szó lesz a kiégés megelőzésének lehetőségeiről is.

Hírdetés

A  konferencia fő célja minden évben, hogy egy kreatív és inspiráló közeget hozzunk létre, amelyben nem csak a saját szakterületükhöz vagy eszköztáruk bővítéséhez szerezhetnek tudást a pedagógusok, hanem lelki, mentálhigiénés szempontból is töltődhetnek. Azt tapasztaljuk, hogy a túlzsúfolt mindennapokban gyakran a kiégés határán végzik mindennapi munkájukat a pedagógusok, ezért nagyon hálásak az ilyen lehetőségekért, mint a mi konferenciánk.

– árulta el kérdésünkre a rendezvény főszervezője, Molnár Kriszta.

A programkínálatban felsorakoztatott témák közül az idei évben kiemelkednek a médiatudatosság különböző aspektusai. – Az idei konferenciának az a különlegessége, hogy ez egyben a Média Detektív projektünk záróeseménye is, amelynek célja, hogy az álhírek és internetes megtévesztések világában segítse tájékozódni a fiatalokat és a velük foglalkozó szakembereket.

A projekt keretében elindítottuk a http://www.mediadetektiv.hu weblapot is, ahol elérhetőek a kidolgozott tananyagok, álhír- és adathalász adatbázis, valamint négy nyelven az ingyenes oktatóvideók, amelyeket folyamatosan közzéteszünk a TANDEM közösségi oldalán.

A konferenciára olyan előadókat tudtunk megszólítani, akik országosan elismert kutatói a témának: álhírekkel, áltudományokkal, összeesküvés-elméletekkel foglalkozó szakemberek, a fiatalok közösségi oldalakon tanúsított viselkedését kutatják, valamint olyanokat, akik segíthetnek megelőzni, hogy a fiatalok internetes zaklatás áldozataivá váljanak.

– részletezte kérdésünkre Molnár Éva, a Média Detektív projekt koordinátora.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »