A rejtekbe vonulást – valójában szorulást – a versalkotók természetesen nem kívánják. A világ egyik mély apályának a következménye, hogy a költészet és a vele kapcsolatos gazdag (kiemelten etikai és érzelmi) értékvilág jelentősége átmenetileg visszaszorul. Ezért az alkotók rosszul érzik magukat a mai világban – érvel Báger Gusztáv.
A versalkotó – archív
„Ne hagyjátok végleg cserben / Európa gondolatát: / Szeretet és irgalom” – írja Európa imája című versében Báger Gusztáv költő, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának volt tagja, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professor emeritusa. A vers a Mint még soha című kötetben a napokban jelent meg. A poétát kérdezte Gondola.
– Mester, „A költő is szakrális őrség. / Emberhez, lételvhez kötött hűség –/ Mégis, rejtekbe vonul vissza?” – kérdezi Ön Pályaív című versében. Miért érzik jól magukat a versalkotók, ha a végtelen kívülre zárja őket?
– A kérdés jogos. A rejtekbe vonulást – valójában szorulást – a versalkotók természetesen nem kívánják. A világ egyik mély apályának a következménye, hogy a költészet és a vele kapcsolatos gazdag (kiemelten etikai és érzelmi) értékvilág jelentősége átmenetileg visszaszorul. Ezért az alkotók rosszul érzik magukat a mai világban. Költői felelősségükből azonban tudják, ha nem, sejtik, hogy a vers életösztön, áthatja a Mindenséget – és a múlt és a jelen rögvalósági élményei után – a költészet eléri és köszönteni fogja az új kozmikus csúcsát. Így a végtelen nem kívülre zárja, hanem befogadja a holnapi versalkotókat és újra írhatják az öröm ódáit.
– „Talán az Univerzum a legjobb barátunk. / A Végtelen az, ami reményt ad” – játszik el a gondolattal Függőleges című költeményében. Miért csak késve ismerjük fel, hogy a remény – trikolórunkban a zöld szín jelképezi – életfeltétel?
– A versben a remény arra utal, hogy ne csak akkor értékeljük igazán a fontosságát, amikor már késő van. Szerencsénkre a trikolórban a zöld szín a remény szimbóluma, segít bennünket abban, hogy – az alkalmi kitekintések helyett – hittel és optimizmussal tekintsünk a jövőbe. Ennek tudata olyan iránytű, amely eligazít a nehéz időkben és erőt ad a kitartáshoz: segít áthidalni a nehézségeket és inspirációt ad a boldogabb és teljesebb élethez. A versben az Univerzum mint legjobb barátunk arra utal, hogy az ember különleges, egyetemes lény, akkor él méltó életet, ha lelki és szellemi felfogóképessége egyetemes, kiegyensúlyozott és összhangban áll az élet irányelvével, egyetemes oksági rendjével. Ezért gondolkodásmódunk az új felébredés, a gyökeres értékrendi fordulat előtt áll.
– „Nem kell euró se / Dollár se yen / Fizetőeszközünk / A szó-selyem” – állítja Ön, a közgazdász professzor Sejtelem című alkotásában. Adam Smith-től hányast kapna erre a sejtelmére?
– Igen, a pénz fontos az ember (a társadalom) számára, ezzel szakmai okokból naponta foglalkozom. Ami a Sejtelem verset illeti, tartottam egy előadást a forint bevezetésének 70. évfordulóján 2016-ban, ott hangzott el a bevezető előadás részeként. És akkor a saját szakmám felhördült egy hangként, hogy „Gusztáv! Mi ez?” Igen, csak pénzügyi logikával valóban nem mondhatunk le sem az euróról, sem a dollárról. A vers azonban úgy is olvasható, hogy az emberi kommunikáció fontosabb mint bármelyik fizetőeszköz. Tehát sikerült négy rövid sorban egyszerre olyan verset írni, ami aktuális pénzkérdés is, vers is egyben, sőt még ars poeticanak is lehet tekinteni. E verssel tehát én így látom és láttatom a Világot. A vers kielégíti azt az irodalomtól elvárt többletet is, ami az olvasás közben létrejövő olyan interiorizáció, amelyet a tudományos művek nyelvezete nem képes megteremteni.
Ami Adam Smith véleményét, valamint osztályozását illeti, Ő valóban a gazdasági folyamatokat és a piac működését tárta fel, de egyben érzékeny, kiemelkedő filozófus is volt, Az erkölcsi érzelmek elmélete című könyv szerzője. Tőle ezért jó osztályzatot várhattam volna a Sejtelem című versemre. Ezt a véleményt egy Róla írt versem is támogatja. A másik, a Homo Oeconomicus karanténban című versem az eddigi, egész gazdasági rendszerre kinagyítva, kritikailag mutatja be a „pénzmaggal” érintett témakört.
Adam Smith: A nemzetek gazdagsága
Elfedte itt is a nagy könyv a szerzőt,
a Kirkcaldy-ban élt skót géniuszt,
Anyuka kedvencét a Mama Hotelben.
A gyötrődő, hipochonder szónokot,
munkamegosztások lelkes méltatóját
(volt, hogy egy üzemben a cserzőgödörbe esett.)
Mégis összeáll a törvényszerűségek rendje.
Tudja titkát az emberi erényeknek s a rossznak,
Mentő szalmaszálat is kreál: a tulajdon
elemein osztozkodjon gazdag és szegény.
Fejtetőre állt, zűrzavaros világuk
összehangolja a Láthatatlan Kéz.
Könyvében irányadó a szimbólum –
Miként gyarapodhat a nemzet gazdagsága?
Homo Oeconomicus karanténban
Élt egyszer egy gazdasági ember-lény,
Homo Oeconomicus volt a neve.
A közgazdászok mind rajongtak érte,
pedig önzővé és gátlástalanná vált,
s nem átallott a valóságban blokkolni
az együttélés törvényének érvényesülését.
Okos emberünk már matuzsálem,
„ésszerű” döntései kevésbé hatékonyak.
Azonnal kész átvenni a helyét a törvények
és a morál elgondolt szinergiája.
Horatius Ódák könyve is visszatért:
erkölcs nélkül a törvények mire jók?
Mégis, e bálvány középszerűnek láttatja
az erkölcsi és a közéleti célokat.
Molnár Pál
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
