A Pfizer már teszteli az Omikron elleni oltást. Márciusban kezdődhet a hatósági engedélyeztetés

A Pfizer már teszteli az Omikron elleni oltást. Márciusban kezdődhet a hatósági engedélyeztetés

A Pfizer és a BioNTech elkezdték az új, Omikroné-variáns elleni vakcinájuk tesztelését, és márciusban már elkezdődhet a hatósági engedélyeztetési eljárása is.

A most induló teszt a 18-55 éves korosztály Omikron-fertőzöttjei körében zajlik, amerikai és dél-afrikai betegek választottak alanynak. Összesen 1400 személyt vontak be a tesztbe.

A jelenleg elérhető vakcinák az Omikron okozta fertőzés súlyos lefolyásától ugyan védelmet ad, ám kérdés, hogy ez a védettség meddig tartható fenn.

Hírdetés

“Az új adatok azt mutatják, hogy a vakcina által kapott védettség a megfertőződéssel illetve az enyhe és közepes lefolyású fertőzéssel szemben gyorsabban gyengül az Omikronnál, mint a korábbi variánsoknál”

fogalmazott Ugur Sahin, a BioNTech vezetője.

A legutóbbi teszt során három csoportot alakítottak ki. Az első csoportban vannak azok, akik 90-180 nappal korábban már megkapták az első két adag korábbi vakcinát, a második csoportban a három oltással rendelkezők tartoznak. A harmadik csoportot a beoltatlanok képezik.

Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »