Bemegyek az irodában a kávégéphez, én most kakaót szoktam inni keverve latte macchiatóval, cukor nélkül.
A kávégép ingyenes mindenkinek, akinek van kártyája a teremhez, ez a nagy multik előnye mindenképpen.
Ott van a teremben egy huszonéves orosz pár, legalábbis párnak látszanak és oroszul beszélnek egymással, olyan esetlen, kétbalkezes kinézetű, bölcsész srác, akinek mázlija volt, mert sikerült megkapnia a nála 3 szinttel szebb csajt, aki bár szőke – alapvetően nem kedvelem a szőkéket -, baromi szép, ideális testtel és arccal, az én ízlésem szerint megcsinálva ruha és smink szemszögből.
Persze nem tudok nem végignézni rajta – heteroszex férfiként ezt az ösztönt képtelenség kikapcsolni, a múzsám ezt sokáig nehezményezte, de aztén elfogadta, hogy csak homokosok képesek nem reagálni így -, de baromira figyelek, ez ne tartson fél másodpercnél tovább.
Erre 3 okom is van.
Először is szeretem a múzsámat, s nem akarnám megalázni őt – bár nincs is jelen -, azt a látszatot keltve hogy íme egy 50+ éves nő ami már a múlt, de íme az igazi 20+ éves lány. Plusz eleve nem lenne igaz, az 50+ éves múzsám inkább 40+ kinézetű.
Másodszor, tapasztalatom, a nagy korkülönbség ritkán sikeres. Átlag 10 ismerősömből 1 van, akinek sokkal fiatalabb a nője és jól megvan. Szóval még a látszatát is el akarom kerülni ilyen vágyak meglétének. Mert eleve nincs ilyen vágyam.
Harmadszor, mert nem akarok nevetséges lenni. Emlékszem, hogy amikor én voltam fiatal, hogyan reagáltunk a fiatal csajokat bámuló idős férfiakra. Szánalommal vegyes lesajnálás volt a jellemző hozzáállás.
Kedvenc emlékem 1992-ből az, amire mindig emlékszem. Szófiában vettünk új lakást. Panel lakótelepen, a város nyugati legszélén – a háztömbtől 300 méterre ment a nyugatra vezető fő szófiai kimenő főűt – most ugyanott van az épülő és félig kész “Európa” nevű bolgár autópálya, mely Szófiától a szerb határig megy (amikor kész lesz 2024-ben, majd 100 % autópálya lesz immár a Szófia-Budapest útvonalon). Szóval a ház csúnya panel volt, de eldöntöttük, belül a lakásban mindent újracsinálunk, teljesen új burkolatokkal, falfestéssel, stb.
Itt jött képbe a Mesterember. Több is volt, de most az egyikről van szó, az 55-60 közti gipszes emberről. Ajánlották őt, ő meg vállalta a munkát: minden falat kiegyenesített (a kommunista építkezések eredménye ritkán volt egyenes fal), plusz az összes plafont is megszépítette, még kis virágmintákat is csinált: az emberke valójában inkább művész volt, mint iparos. A pénz nem volt a fő szemponta, képes volt órákig vacakolni apró dolgokkal, mert nem tetszett neki adott esetben elsőre a saját munkája. Baromi hosszú ideig dolgozott, kb. 3 hétig, de tényleg minden szuper lett.
Aztán egyszer telefonált, menjek, mert kell neki valami szuper adalék, de éppen szervizben van a kocsija, s nem akar hosszú ideig utazgatni busszal, szóval vigyem el a boltba kocsival, ahol megveszi ami kell neki a munkához, majd vigyem vissza.
Mentünk érte ketten, én és a múzsám, az ember beszállt előre. Aztán a boltnál persze kiszálltunk mind a hárman. S ekkor jött a komikum.
A mesterember elkezdett hadarni, dadogni, a keze is megremegett. Meglátta ugyanis teljes méretben a műzsámat, akin csillogó fekete cicanadrág volt, testhez álló, de a testet mégse kidomborító felsővel, de végülis se félmeztelen nem volt, se nem látszott ki semmije, a felső ruházata is hosszúujjú volt, bár ez talán még jobban kiemelte karcsú termetét. Gyakorlatilag ez a korabeli Sandra nevezetű német diszkóénekesnő által népszerűsített stílus volt.
- Oké, tetszik neki, semmi gond – gondoltam -, dehát nem veszi észre, hogy nevetségessé teszi magát?
Persze az ember ilyenkor ösztönösen rá is játszik a helyzetre, megfogtam gyengén a múzsámat a fenekén, ősi jelzés “ez az én nőm, nem a tied”.
Az ember lassan visszazökkent a normalitásba.
Én meg eldöntöttem: amikor annyi idős leszek, mint ő, nem fogok soha így viselkedni.
Annyi idős lettem, s ehhez tartom magamat. Semmiképpen se akarok a perverz öregember szerepébe kerülni, aki nyálat csorgat a fiatal csajokra – “biztos impotens, s a nője meg százkilós és bajuszos”.
Viszont az ellenkező végletbe se szabad esni, azaz egyáltalán nem nézni meg a csinos lányokat, mert akkor meg: “ez az öregember biztosan full buzi”.
Egyetlen egyszer kerültem zavaros helyzetbe. Valami tréningre kellett menni a munkahelyen, a tipikus felesleges “személyiségfejlesztések” egyike. Húszas csoportokban.
30 körüli kolléganő ideális szépség, az én kedvenc típusom legalábbis, ráadásul aznap éppen úgy öltözött, mintha én mondtam volna neki, mit vegyen fel: fekete bőrnadrág ezüst övvel, ezüst cipő, s fekete pulóver nagy ezüst ékszerekkel (a cicanadrág után a kedvencem a nőkön a hosszú bőrnadrág). S a véletlen szava: mellém ültetik. A csaj meg akaratlanul vagy direkt, de még hozzám is ér a lábával. Érzem, ez így nem lesz jó. A tréning végéig tudatosan kerülöm a csaj tekintetét, ő mintha még meg is sértődne kicsit, mi bajom lehet. De ez az a ritka helyzet volt, amikor a kisebb rossz volt homokosnak tűnni.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
