A pápa fogadta az örmény elnököt: fejlődnek a Szentszék és Örményország kapcsolatai

A pápa fogadta az örmény elnököt: fejlődnek a Szentszék és Örményország kapcsolatai

Hétfőn délelőtt az apostoli palota könyvtárában tartotta meg Ferenc pápa a mintegy 40 perces audienciát, amelyen Armen Sarkissian örmény államfő és kísérete vett részt. A szokásnak megfelelően az örmény politikus ezt követően találkozott Pietro Parolin bíboros államtitkárral és Paul Richard Gallagher érsekkel, az államközi kapcsolatok titkárával.

A szívélyes megbeszéléseken, amelyeken emzetközi és regionális kérdésekről is tárgyaltak, örömmel állapították meg, hogy fejlődnek és erősödnek a kétoldalú kapcsolatok a Szentszék és a nagy keresztény múltú Örményország között. 

Majd az elnök átadott a pápának egy örmény szőttest, mely Nareki Szent Gergelyt ábrázolja, illetve egy örmény egyházi miniatúrát. 

Hírdetés

A Szentatya a 2021-es béke világnapi üzenetét, apostoli buzdításai és enciklikái egy-egy példányát, valamint „A virágzó sivatag” – című képet ajándékozta Armen Sarkissian államfőnek.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »