A pandémia visszavetette a tüdőbetegségek elleni küzdelmet

A pandémia visszavetette a tüdőbetegségek elleni küzdelmet

A COVID-19 járvány tíz évre visszavetette a tüdőbetegségek, elsősorban a tuberkulózis (TBC) elleni küzdelmet.

Erről Ivan Solovič, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) konzultánsa,  tüdőgyógyász főorvos tájékoztatott.

Korábban azt állították, hogy a tuberkulózissal 2000-ig végleg leszámolnak. Ugyanakkor évente tíz millió friss esetet regisztrálnak és a TBC következtében 1,4 millió ember hal meg a világon.

A szakorvos úgy véli, hogy a tüdőbaj elleni küzdelmet nagy mértékben megnehezítette a koronavírus-járvány.

Elondható, hogy a pandémia három éve tíz évvel vetett vissza bennünket a TBC elleni harcban”

– fogalmazott.

Hírdetés

Ennek nem az volt az oka, hogy elhanyagolták volna ezt a feladatot, de az az igazság, hogy a tüdőgyógyászok jelentős részét átirányították a COVID-19-ben megbetegedettek kezelésére.

Tény ugyanakkor, hogy a pandémia-ellenes intézkedések kedvezően hatottak a TBC terjedésének lassulására is.

Ennek a magyarázata egyrészt a migráció mértékének csökkenése a pandémia idején, másrészt a fertőzés terjedését elősegítő nagyobb tömegrendezvények, mint pl. a lakodalmak vagy a halotti torok csak nagyon szűk körben voltak megtarthatók.

A legtöbb megbetegedést Indiában, Kínában és Indonéziában regisztrálták (a világ 40 százaléka). Szlovákiában ez elsősorban a népesség azon részét érinti, amely életmódját tekintve a társadalmi lét peremén, marginális csoportot képvisel.

A Nagy-Britanniából visszatelepülők is a kockázati csoportba tartoznak.

A szakorvos úgy látja, hogy az Ukrajnában zajó háború is kihívást jelent a TBC elleni küzdelemben, mivel  hozzájárul a fertőzés terjedéséhez. A tuberkulózis ugyanis elsősorban „szociális betegség”, ott a leggyakoribb, ahol éhség és szegénység van.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »