Hunyady Sándor (1890-1942), a sikeres és népszerű drámaíró, Bródy Sándor (1863–1924) házasságon kívül született fia volt. Bródy újságíróként és színikritikusként egyszer Kolozsvárra utazott, és ott ismerte meg Hunyady Margit színésznőt, aki egy darab főszerepét alakította. A tehetséges és szép színésznő meg a jóképű Bródy első látásra egymásba szerettek. Kapcsolatukból született Hunyady Sándor.
A fiú később, édesanyja korai halála után Pestre költözött apjához, aki családos ember volt, de a drámaíró felesége nagyvonalúan befogadta a „kolozsvári jövevényt”.
Hunyady nemcsak apja bohém természetét örökölte, hanem írói tehetségét is. Újságíróként, novellistaként és regényíróként igyekezett nevet szerezni magának, de színpadi szerzőként is befutott később.
Első drámaírói sikerét az 1929-ben bemutatott Júniusi éjszaka jelentette, de talán a legismertebb színműve a Fekete szárnyú cseresznye. Néhány elbeszéléséből és darabjából filmet is forgattak (Lovagias ügy, Havasi napsütés, Egy erkölcsös éjszaka, Bakaruhában).
Elbeszéléseit sokan világirodalmi rangúnak tartották, a felvidéki Csütörtökhelyen született Illés Endre (1902–1986) – maga is jeles novellista és műítész – írta róla: „legalább tíz olyan novellát írt, amelyet egyetlen kritikus sem tud megkarcolni. De még az idő sem. Mind a tíz világirodalmi ranggal illeszkedik be a legjobb magyar novellák közé.”
Már nemzetközi hírű tollforgatóként Amerikában is megfordult, New Yorkban több napot töltött. De ezt a rövid időt is nehezen viselte a milliós, számára nagyon idegesítő nagyvárosban. Barátai, hogy enyhítsék gyötrő honvágyát, elvitték egy magyar étterembe – Paprikás Weisz kocsmájába. A tulajdonos ugyan addig nem sokat hallott Hunyadyról, de az író amerikai barátai meggyőzték, hogy egy előkelő pesti vendéget hoztak, aki valami jó magyaros ételre vágyik. Weisz bácsi egy ablakon beszólt a konyhába:
Mariskám, itt van Hunyady Sándor úr Budapestről! Csinálj neki egy finom kis töltött káposztát hazai módra! De jól fölkösd ám a kötényedet!”
Bentről csak ennyit szóltak: „Jó lösz mindön, nem köll félni!” A szegedi tájszólást hallva az író megnyugodott, már a szájában érezte az isteni ízeket, a káposzta jellegzetes fűszereit, a finom gombócokat és nem is csalódott. Tovább emelte a hangulatot a káposzta után asztalra kerülő kapros túróslepény, amelynek a tésztája szinte szétomlott az ember szájában. A vendégek mindezt finom egri bikavérrel öblítették le.
Weisz bácsi egy kicsit meglepődött ugyan, de eleget tett a vendég kérésének. Beszólt a konyhába: „Mariska, a vendég szeretné megköszönni neked a finom fogásokat.” Hamarosan kinyílt az ajtó és kilépett rajta a kocsma szakácsnője, egy tenyeres-talpas fekete asszonyság, aki nemcsak a magyaros ételeket tanulta meg főzni, de elsajátította a „szögedi” tájszólást is.
Megjelent a Magyar7 2022/33. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
