A nemzet biztonságával játszadozik a Fidesz és haveri oligarchái?

A nemzet biztonságával játszadozik a Fidesz és haveri oligarchái?

A Greenpeace Magyarország Egyesület támogatásával a napokban közreadta Ángyán József professzor, a Földet a gazdáknak! nevű agrárprogram, azaz az „állami földprivatizációs maffia mutyi rendszer” értékelését. A professzor a második Orbán kormánynak 2010 és 2012 között a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára volt, majd az elfogadhatatlan kormányzati gyakorlat miatt érzett elégedetlensége miatt lemondott. Az általa készített elemzés – ahogyan fogalmaz – azért is hiánypótló, mert az Orbán rezsim igyekezett eltüntetni a "földmutyi" dokumentumait, de nem sikerült. Ángyán József elemzése a Greenpeace oldalán elérhető.

A professzor megfogalmazása szerint vizsgálatai

egy korrupt, legújabb kori feudális, hűbéri birtokadományozó, klientúraépítő, jutalmazó/büntető rendszer képét rajzolják ki, amelyben az állam a gazdálkodó családok, helyi közösségek helyett a „nemzeti tőke erősítése” jelszavával, politika-közeli üzleti, rokoni, baráti körökkel és/vagy nagybirtokos „zöldbárókkal”, továbbá a spekuláns tőkével, annak hazai és külföldi „oligarcháival” köt szövetséget.

Egyre több jel mutat arra, hogy e hierarchikus rendszer működtetése révén Magyarországon, a „Földet a gazdáknak!” program keretében egyáltalán nem a kormány által hangoztatott „néppárti stratégiaváltás, a földön és a földből élő családok és helyi közösségek megerősítése és helyzetbe hozása”, hanem az államilag támogatott földspekuláció végrehajtása zajlott.

Hírdetés

Ángyán levonja azt a súlyos következtetését, hogy a társadalommal szemben kizárólag a NER érdekeit szolgáló program egyik következménye lehet, hogy a természeti erőforrások és a termőföldek végül teljes mértékben pár tucat oligarcha és gazdasági társaságaik kezébe kerülhetnek. Ezen folyamat következményeként a birtokkoncentráció már erőteljesen zajlik, amit a vidéki térségek kiürülésével, a helyi közösségek felbomlásával egy dél-amerikai modell létrejötte kísérhet.

A vidék ezen az úton végül nagy hazai és a velük üzletelő külföldi tőkeérdekeltségek alapanyag-termelő „hátsó udvarává” válik, ami azután a városok sorsát is megpecsételi. Az ennek nyomán kibontakozó társadalmi és környezeti katasztrófa teljes összeomlással fenyeget, és éppen Dél-Amerika példáján látjuk, hogy milyen nehéz ebből a mélységből újra felkapaszkodni.

Ángyán József szerint ezt mindenképpen el kell kerülni. Kérdés, hogy a NER oligarchái és a Fidesz vezető politikusai miképp gondolkodnak a magyar termőföldek és hazánk jövőjéről.

(Címlapkép: Orbán Viktor miniszterelnök (b2) beszél, mellette Mészáros Lőrinc, a Puskás Akadémia kuratóriumi elnöke (b3), valamint Oláh János (b) és Zsohár Melinda (j) szerzők a Szerelemfoci című, a felcsúti labdarúgás százéves történetét összefoglaló könyv bemutatóján Felcsúton 2024. május 21-én. MTI/Koszticsák Szilárd)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »