A Kriegsmarine egyik legmodernebb és leghatékonyabb ágát a gyorsnaszádok (Schnellboot) képviselték. Ezek a hajók az építési költségekhez képest aránytalanul nagy veszteséget okoztak az ellenséges flottáknak. A jelenlegi cikkben az ezen hajókat hajtó dízelmotorokról lesz szó, amik kulcsfontosságúak voltak a gyorsnaszádok technikai fejlettségét tekintve.
A Schnellboot jelentősége
A német gyorsnaszádok viszonylag kicsi vízkiszorítású, de annál nagyobb hatású hajók voltak. Egy Bismarck osztályú csatahajó árából több mint 80 gyorsnaszádot lehetett építeni, amik összeségében több ellenséges hajót süllyesztettek el.
A háború alatt legyártott gyorsnaszádok 200 ezer tonnányi vízkiszorítású ellenséges kereskedelmi hajót süllyesztettek el torpedókkal, 140 ezer tonnányit pedig aknákkal. Ezért szakértők szerint mindenképpen költséghatékonyabbak voltak, mint a csatahajók.
A gyorsnaszádok dízelmotorjairól általánosságban
A német gyorsnaszádok legnagyobb technikai előnye a brit gyorsnaszádokhoz képest az volt, hogy dízelmotorosak voltak. A fő motiváció erre az alacsonyabb üzemanyag-fogyasztás volt. A dízelmotorok a nagyobb kompresszióviszonyuk miatt hatékonyabban használják fel az üzemanyagot, mint a benzinesek.
Egy másik előny a nagyobb sérülésállóság és a biztonságosabb üzemelés volt. A dízel sokkal nehezebben gyulladt meg valamilyen hiba vagy sérülés esetén, mint a benzin.
A gyorsnaszádok esetén azt is megoldották, hogy az éjszakai rajtaütések folyamán halkan tudják megközelíteni az ellenfelet. Ehhez a motorok kipufogónyílásait a víz alá vezették, ami miatt a motorok hangját elnyelte a tenger.
Kezdetben két komolyabban vehető vállalat is fejlesztett dízelmotorokat a német gyorsnaszádok számára, a Mercedes-Benz és a MAN. A MAN előbb készült el a motorjaival, de nem bizonyultak ideálisnak, több okból is. Ezért a gyorsnaszádok túlnyomó többségét Mercedes-Benz-motorokkal hajtották.
Az MB 501
A német ipar a gyorsnaszádok meghajtására több mint fél tucatnyi dugattyús motort fejlesztett ki. Ezek közül a legsikeresebb az MB 501 lett, amit a Kriegsmarine 1938-ban választott ki a gyorsnaszádok meghajtására.
A típus egy 20 hengeres, V-hengerelrendezésű dízelmotor volt. A hengerek által bezárt szög 40 fok volt. A típus fő fejlesztése a hengerek számának a növelése volt, mivel a korábbi motorhoz képest 4-gyel több hengert alkalmaztak.
A hengerek furata 185 mm, lökethossza 250 mm volt. A motor 20 hengerének összesített lökettérfogata 134.4 liter volt. A motor maximális teljesítménye 2000 lóerő volt 1630/perc fordulatszámon.
A motor hossza 388 centiméter, szélessége 158 centiméter, magassága 171 centiméter volt, a tömege pedig 4220 kilogramm.
Az MB 511
Az MB 501 tovább fejlesztése az MB 511 lett. Ez a motor a korábbi 501-esen alapult, a lökettérfogata megegyezett a korábbi típussal. A fő változtatás az volt, hogy az 511-es feltöltött volt. A feltöltést mechanikus-feltöltővel (kompresszorral) biztosították.
A maximális teljesítmény a feltöltés révén 2000 lóerőről 2500 lóerőre nőtt.
Ezekkel a motorokkal a német gyorsnaszádok 43,5 csomós sebességre voltak képesek 75 százalékos terheléssel. A háború végén a legtöbb gyorsnaszádot ezzel a típussal hajtották.
(Olvasónktól)
Források:
https://www.kbismarck.com/warship-construction-cost.html
https://oldmachinepress.com/2017/03/05/mercedes-benz-500-series-diesel-marine-engines/
T. Garth Conelly és David L Krakow: Schellboot in Action
Gordon Williamson: German E-boats
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
