Borsiban nyílt meg A Szakkör program idei első felvidéki kiállítása

Borsiban nyílt meg A Szakkör program idei első felvidéki kiállítása

Április 25-én, a borsi Rákóczi-kastély konferenciatermében nyílt meg A Szakkör program 2023/2024-es évadának foglalkozásait lezáró első kiállítás a Felvidéken. A Nemzeti Művelődési Intézet tárgyalkotó kézműves programjába a határon túli magyar szakköri közösségek már a program indulásától kezdve (2021) bekapcsolódtak. Az idei évben összesen 582 határon túli szakköri közösség működik közel 3000 résztvevővel, ebből 74 csoport a Felvidéken. Összesen 18 szakkör közül választhattak a programban résztvevők.

A borsi kiállításon 4 szakköri közösség alkotásaiból láthattak ízelítőt az érdeklődők:

A kiállítást Ádám Csilla szakkörszervező nyitotta meg, köszöntve a jelenlévőket és köszönve a szakköri tagoknak az elmúlt időszak közösségi élményeit.

Mint elmondta, a programban olyan készségekre tettek szert, olyan kézműves technikákat sajátítottak el, amikről nem is gondolták, hogy amatőrként képesek lesznek.

Hírdetés

„A foglalkozások kezdetén azt gondoltuk, nem fogunk tudni kiállítani semmit, mert erre mi nem vagyunk képesek, és most tele a terem szebbnél szebb alkotásokkal, amiket saját kezűleg készítettünk.”

A kiállítás megnyitóját a borsi Rákóczi Gyermek Néptáncegyüttes és Bandérium tagjainak műsora színesítette. A meghívott vendégek között jelen volt Borsi község polgármestere, valamint a program felvidéki koordinálást végző Rákóczi Hálózat képviselője.

A kiállítás a Borsi Rákóczi kastélyban május 1-ig megtekinthető a nagyközönség számára. A Szakkör program további kiállításai Felvidék-szerte májusban várják az érdeklődőket.

(Vályi Edit/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »