A Most-Híd kiszorítaná Gyimesit a Szövetségből. Hová áll az MKP?

A Most-Híd kiszorítaná Gyimesit a Szövetségből. Hová áll az MKP?

„Teljes magyar egység kell, csak így van esély a parlamenti bejutásra“

„Mindenkinek helye van a Szövetségben, aki számára fontos a magyar érdekképviselet“

Ilyen, és ehhez hasonló nyilatkozatokat olvashattunk az elmúlt hónapokban a látszólag a „zegységet“ hangoztató magyar politikusoktól. Aztán kiderült, hogy a szavak és a tettek között ismét szakadéknyi a különbség.

Míg ugyanis egyes MKP-sok és az Összefogás politikusai „monopolizálnák“ a felvidéki magyar érdekképviselet, – azaz úgy, mint anno az AC Milan tette a futballban, leigazolnának mindenkit akár a kispadra is, csak ne az ellenfél csapatát erősítse ellenük, – a Most-Híd és a mostosokká váló MKP-sok (pl. Menyhárt József, Őry Péter, stb.) „szélsőségek nélküli“, vegyespárti Szövetségre törekszik.

Mi a szélsőség?

A legszélsőségesebbnek paradox módon azok a progresszív, hidas politikusok mutatkoznak, akik kezdik átvenni az irányítást a Szövetség felett. Szószólójuk Bugár Béla, aki a szlovák média régi-új kedvenceként nyíltan kimondja mindazt, amit Solymos László a fű alatt cselekszik.

Hírdetés

Kezdődött az egész azzal, hogy csupán három platform létrejöttére lesz lehetőség a létrejövő szövetségen belül. Nem meglepetés, hogy ez a 3 platform az MKP, az Összefogás és a Most-Híd platformja. Nem is csoda, hogy a választók hatalomátmentésnek, pártpaktumnak tartják az egészet. Más platform előtt ugyanis becsukták a kaput, ami sokaknak nem tetszik.

Agócs Attila, a vegyespárt kirekesztően liberális politikusa (a vele készült interjúnk a cikk végén olvasható) például korábban szélsőségesnek neve a Samu István vezette Új Egység Mozgalmat is, akikre szerinte semmi szükség a közös pártban.

Bugár: A Most-Híd vétózni fog Gyimesi ügyében

A TA3 Na rovinu című műsorában Bugár Béla, aki Solymos László tanácsadója, folytatta a témát. Kerek-perec kimondva, hogy Gyimesi György esetleges szerepvállalása a Szövetségen belül elfogadhatatlan a Most-Híd számára.Bugárt magyarként furcsa mód az is zavarja, hogy Gyimesi a magyar külgazdasági és külügyminiszterrel, Szijjártó Péterrel tárgyal, miközben a szlovák kormánykoalíciót tagja. Ilyen legutóbb az SaS soviniszta, magyargyűlölő diplomatáitól, Ivan Korčoktól és Martin Klustól hallottunk.

A Körkép.sk információi szerint nemcsak a Most-Hídban, hanem az MKP-ban is növekszik azon  politikusoknak a száma, akik kenyérféltésből nem lehetőséget, hanem riválist látnak Gyimesiben. Az OĽaNO magyar nemzetiségű politikusa ugyanis többségüknél tehetségesebb politikus, jobban, világosabban, érthetőbben kommunikál, miközben partnere a magyar kormányzatnak is.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »