Azt követően, hogy az Európai Bizottság után az Európai Unió Törvényszéke is megerősítette az őshonos kisebbségék európai uniós másodrendűségét, sok emberben, főleg magyarban merült fel kérdésként, miért ilyen ellenségesek az uniós intézmények kisebbségi kérdésben és jogalkotásban. Miért nem vesznek figyelembe egy több mint egymillió aláírással megerősített kezdeményezést?
Miért gondolják azt Brüsszelben, hogy kisebbségvédelemben nincs szükség uniós szintű jogalkotásra, amikor 1 123 422 ember fejezte ki támogató aláírásával, hogy igenis van! A kisebbségi létből annyi mindent fel lehetne hozni ennek alátámasztására: például a magyar gyerekek sokszor erőszakolt többségi iskolaválasztásának gyakran elhangzó szülői indoklását, hogy nekik már könnyebb legyen, hogy jobban tudjanak érvényesülni majd az életben. És ezt nem a nemzetiségi iskolák pozitív diszkriminációjával, az anyanyelv mindenre kiterjedő, egyenrangú és széles körű használatával kell szerintük elérni, hanem azzal, hogy a szülők többségi iskolába írassák a kisebbségi gyereket, és akkor majd felnőttként nem fogják magukat másodrendűnek érezni. A legszomorúbb valóság az, amikor a nyilvánosságon elhalkulnak a magyarul beszélgető felnőttek, esetleg többségi nyelvre váltanak ismeretlen emberek közeledtével… Felvidéken például miért tűnnek csendesebbeknek nyilvános helyeken a magyarok a szlovákoknál?
Mint ahogy az is, hogy belátható közelségbe került Ukrajna uniós csatlakozása! A háború felgyorsította, segíteni kell ennek az országnak. De épp elég dolga lesz Brüsszelnek, hogy meggyőzze a csatlakozásra régebben várakozókat, hogy Kijevben minden sokkal nagyobb rendben van, mint a jelenlegi tagjelölt országokban: az Észak-Macedón Köztársaságban, Montenegróban, Szerbiában, Törökországban. Pedig közel sincs!
Mint ahogy az is, hogy elhitesse Brüsszel a világgal, hogy Ukrajna tagja lehet az EU-nak, mert teljesíti a csatlakozás elengedhetetlen politikai feltételeit: a demokráciát, a jogállamiságot, az emberi jogokat, valamint a kisebbségek jogainak tiszteletben tartását is.
Miközben Ukrajnában a 2019-ben pironkodás nélkül elfogadott nyelvtörvény egyetlen nyelvet, az államnyelvet tette meg az állam szuverenitása, a nemzet egysége letéteményesének.
A nyelvtörvényen kívül Kijev 2017-ben új oktatási törvényt is bevezetett, amely kimondja, hogy az iskolákban államnyelven kell tanítani – megfosztva ezzel a nemzeti kisebbségeket attól az alapvető joguktól, hogy anyanyelvükön részesüljenek oktatásban. A jogszabály 7. cikkelye 2023-ban lép életbe, e szerint a diákoknak ötödik osztálytól kezdve a tantárgyak negyven százalékát ukránul kell tanulniuk, majd a tizedik osztálytól ez az arány már nyolcvan százalékra nő. Mindez a nemzeti kisebbségek anyanyelven történő oktatása ellen irányul.
Ukrajna az említett törvénymódosítással megsérti a nemzeti kisebbségekhez tartozó ukrán állampolgároknak az anyanyelvi oktatáshoz fűződő alkotmányos jogait,
vagyis ez diszkriminatív és az adott nemzeti és nyelvi kisebbség akarata elleni fellépés. Ezen intézkedések ellentmondanak a koppenhágai egyezmény 34. pontjának, az ENSZ nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogairól szóló nyilatkozata 4. cikkének 3. pontjának, valamint ellentétes az Európai Tanács 1201. számú ajánlásával, melynek betartására Ukrajna több nemzetközi egyezmény révén kötelezettséget vállalt.
A rendelkezések sértik Ukrajna nem ukrán nemzetiségű állampolgárainak (oroszok, magyarok stb.) alkotmányos és szabadságjogait, és erősen megkérdőjelezik a kinyilvánított európai integrációs törekvések őszinteségét is.
Amennyiben tehát az Európai Bizottság vagy az Európai Unió Törvényszéke a nemzeti kisebbségek európai szintű védelmére az Európai Parlamenthez hasonlóan elfogadta volna a Minority SafePack kezdeményezését, ez a jogalkotási folyamat tovább bonyolította volna az ukrajnai demokrácia amúgy is instabil helyzetét, és hátráltatta volna az ország csatlakozási folyamatát!
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
