A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Közép-magyarországi Régiójának vezetőjét, Morva Emíliát kérdeztük arról, hogyan segít a szervezet a rendkívüli hideg téli napokban a hajléktalan embereknek, rászorulóknak, illetve mit lehet, mit kell tennie a hétköznapi embereknek is egy olyan helyzetben, amikor az időjárás miatt emberek élete kerülhet veszélybe.
– Extrém hideg van odakint éjjel, mínusz 10 fok alatt. Mit tapasztalnak a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai az utcákon?
– Azt, hogy nagyon nagy szükség van a segítségre,
Nem szabad, hogy ezekben a nagyon nehéz, nagyon hideg napokban ez csak a klasszikus segítőszervezetek feladata legyen, hanem fontos, minden ember a saját jóérzése, ereje, lehetőségei szerint próbáljon segíteni azoknak, akik támogatásra szorulnak. Ez nemcsak az utcán élő hajléktalan emberek esetében lehet igaz, hanem azoknak az embereknek az esetében is, akik olyan ingatlanban élnek, amelyek lakásnak nem nevezhetőek, lakhatásra alig-alig alkalmasak; de ugyanúgy igaz ez azokra az idősekre is, akik ilyenkor sokkal nehezebben tudnak gondoskodni magukról, mint más időszakokban.
Az utcai szociális munkásaink ilyenkor nagyon hosszú időn keresztül kint vannak a területükön; látogatják a hajléktalan embereket, akiknek a nagy része ilyenkor tudja, hogy nincs biztonságban, és saját maga kéri a felvételét a szállást nyújtó intézményekben. De még a nagyon hidegben is vannak olyanok, akik azt mondják, hogy ők az ezt megelőző teleken is mindig kint voltak, higgyük el, nem lesz semmi bajuk. Az utcái szolgálatok, a szociális munkások nem hatóság, nem tudják kényszeríteni a hajléktalan embereket, hogy fogadják el a segítséget, és jöjjenek be az intézményekbe. Egyetlen eszközük, hogy megpróbálják meggyőzni, és ha ez elsőre nem sikerül, akkor a nagyon hideg napokban előfordul, hogy két-három óránként visszamennek hozzá, elmondják, hogy még mindig itt vagyunk, jöjjön, menjünk be, most még hidegebb van… Nagyon sok erő kell ehhez a kollégáinknak. Nehéz, ha valakit ott kell hagyni mínusz tíz körüli fokban úgy, hogy az öltözéke vagy a felszerelése nem adekvát, akkor sem, ha mi kipótoljuk, és plusz takarót, fóliát adunk, hiszen ekkora hidegben ezek nagyon kevés ideig védenek. Morálisan nehéz, embert próbáló feladat ez.
– A szeretetszolgálat hogyan készült fel a krízisidőszakra? Eszközök és munkaerő tekintetében gondoltam eddig erre a kérdésre, de most világos lett, hogy lelkileg is fel kell rá készülni.
– Már november előtt sok képzést tartunk, sokat beszélgetünk a munkatársainkkal, főként az újakkal, hogy tudják, mivel találják majd szembe magukat nagy valószínűséggel. A krízis idején a vezető kollégák próbálnak a nagyon sűrű napok végén találkozni a munkatársakkal és közösen átbeszélni az eseményeket, így szakmai és emberi támogatást is kaphatnak egymástól.
Minden intézményünkben készülünk arra, hogy nem csak a megszokott férőhelyeket fogjuk használni, újabb férőhelyekre is szükség lesz, ezért már előre matracokat, takarókat, ruházatot, plusz élelmiszereket viszünk az intézményekbe. Az autóinkat nagyon erősen átnézetjük, figyelünk rájuk, és az autókban is mindig pótoljuk azt a felszerelést, amivel kimennek a kollégák a hajléktalan emberekhez, hogy téli ruházat, fóliák, takarók, zseblámpa, meleg tea mindig legyen. Végiggondoljuk már november előtt, hogy ha minden férőhely betelik, milyen helyiségek vannak, amiket még ki tudunk nyitni annak érdekében, hogy ne kelljen senkinek az utcán maradnia.
– Mi a helyzet ezekben a napokban a szállókon? Még mindig vannak férőhelyek?
– Vannak férőhelyek. A fővárosban nyilván nem egyenletes ezek megoszlása, hiszen a budai oldalon eleve kevesebb a szállásnyújtó férőhely, mint a pesti oldalon, ezért mi a budai oldalról, az ottani fenntartókkal egyeztetve, átvittük a hajléktalan embereket a pesti szállásokra, amikor a mi szállásaink már 200 százalékos kihasználtságban működtek. Mi is kinyitottunk egy plusz szállást a pesti oldalon: a Murányi utcai, egyébként nappali melegedő intézményünket éjszakára is megnyitottuk, és ott is tudnak aludni a hajléktalan emberek. Hétvégén körbejártam én is az intézményeinkben; láttam, hogy milyen sok meggyötört arcú és testű ember ül bent a már egyébként meleg helyiségekben is kabátban, sapkában, és próbálja megélni azt, hogy itt biztonságban van. Nehéz képek ezek.
– Mit tehetünk mi, hétköznapi emberek, ha az utcán fagyoskodó embert látunk, vagy azt gyanítjuk, hogy a szomszédunkban, az utcánkban valaki szükséget szenved?
Ez lehet a szomszéd, a faluvégen lakó idős, vagy rossz körülmények között élő ember, de lehet az utcán, padon ücsörgő vagy fekvő hajléktalan ember is. Mindenképpen menjünk oda. Ez egy bátorságpróba is, tudom, hiszen nem könnyű idegen, morcos, borostás, rosszkedvű embereket megszólítani, de mégis tegyük meg. Így tudunk tájékozódni arról, hogy annak az embernek milyen típusú segítségre van szüksége. Lehet, hogy már nem szociális, hanem egészségügyi segítségre van szüksége, már nem adekvát a válasz, amit ad nekünk, látjuk, hogy valami nagyobb baj van. Ezt laikusként is biztosan meg tudjuk ítélni, és ilyenkor a mentőszolgálatot kell hívni.
Ha tehát bajba jutott embert találok, akkor el kell döntenem, hogy egészségügyi-e a probléma, és egyből a mentőszolgálatot, vagy szociális probléma, és a diszpécserszolgálatot hívom. Nagyon fontos, hogy minden esetben pontosan el tudjuk mondani, hogy hol vagyunk. Az nem jó segítségkérés, amikor a buszból látjuk a buszmegállóban ülő hajléktalan embert, és gyorsan felhívjuk a diszpécsert, teljesen jószándékúan, hogy a 7-es busz vonalán, hú, melyik megállóban is, nem is tudom pontosan… Nagyon fontos, hogy tájékozódási pontokat mondjunk: itt van egy vasbolt, ott meg egy gyógyszertár, és itt van a szökőkút, ami most le van takarva – vagyis próbáljuk meg jól körülhatárolni, hogy hol található. Ha tudunk vele kommunikálni, mondjuk el, mit tudtunk meg róla, hogy hívják, van-e szállós tapasztalata, mit látunk a ruházatán, de ekkor már a diszpécser is segíteni fog. Akár mentőt, akár a diszpécsert hívjuk, ha tehetjük – és ezzel nem veszélyeztetjük a saját biztonságunkat –, várjuk meg, amíg kiérkezik a segítség.
Figyelhetjük a különféle segítőszervezetek felhívásait is. A napokban mi is megfogalmaztunk egy ilyet, hogy takarót, lábbelit, télikabátot gyűjtünk hajléktalan embereknek. Tudunk úgy is segíteni, hogy bevisszük a 15 pokrócunkból azt a kettőt, amit már legalább három éve nem használtuk.
– Mit tegyünk, ha a szomszédunkban, az utcánkban tudomásunkra jut, hogy valakinek segítségre van szüksége?
– Fontos észrevenni, segíteni, jelezni a problémát, és azt gondolom, hogy segíteni jó, visszahat ránk is. Ha látunk egy problémás helyzetet, felmerül a kérdés, hogy mit tudunk tenni azért a néniért, akinek elfogyott a tűzifája, vagy nincs nála felvágva a tűzifa, akkor aztán másokhoz, akár az egyházközséghez is fordulhatunk ilyenkor. Nagyon szép kezdeményezéseket látunk mostanában, hogy lapátoljuk el a havat a szomszéd néni háza elől, és így a mi nagymamánk háza elől is majd el fogják lapátolni, vagy vásároljunk be neki, mert nagyon bizonytalan a járása, és nem tud kimenni. Lehet, nem tudjuk mindezt hosszú időn keresztül biztosítani, de
A szociális osztályon is jelzést tehetünk, ha úgy látjuk, hogy az utcában van olyan család, aki bajban van. Ha jelzés érkezik, akkor nekik hivatalból tájékoztatniuk kell a családsegítőt és az érintett szervezeteket.
– A szeretetszolgálat munkatársai ilyenkor nemcsak Budapesten, hanem vidéken is jelen vannak ezekben a helyzetekben?
– Igen, vidéken is vannak hajléktalanellátó, idősgondozó, házi segítségnyújtó intézményeink. Tanyagondnoki szolgálataink is vannak a főváros környékén, Pest megyében több is. Ez nagyon izgalmas terület, hiszen a tanyán élők ilyenkor nagyon ki vannak téve az időjárás viszontagságainak. A tanyákat is nagyon nehéz megközelíteni ilyen időszakokban, ott végképp nincs arra lehetőség, hogy az utakat takarítsák. A régóta tanyán élők is azt mondják, hogy ilyen hideggel ők is régen találkoztak. Fel vannak elkészülve, de nem biztos, hogy azért teljesen. Ők is számíthatnak segítségre, amire szükségük lehet, az a tűzifa, a bevásárlás, a gyógyszer, az orvos, a víz…
Fotó: Merényi Zita (archiv); Kovács Bence, Majoros Árpád Csaba/Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
