A magyar demokráciát bírálta Igor Matovič

A magyar demokráciát bírálta Igor Matovič

Eduard Heger (OĽANO) megbízott miniszterelnök a kormányhivatalban tárgyalt az OĽANO, a Za ľudí, a Sme rodina és az SaS képviselőivel az előrehozott választás időpontjáról. Az első tárgyalás után a legvalószínűbb, hogy szeptember 30-án lenne a szavazás.

Az ellenzéki SaS kész támogatni az előrehozott választás szeptemberi megrendezését, hivatalnokkormány kinevezését is elfogadhatónak tartja – jelentette ki a kormányhivatalban tartott megbeszélést követően Richard Sulík, az SaS elnöke.

Azt is elmondta, egyelőre nem született megállapodás. Leszögezte, hogy az SaS az előrehozott választásig konstruktív ellenzéki pártként fog viselkedni, támogatja azokat a javaslatokat, amelyek az emberek érdekeit szolgálják. „Nyugodt, kultivált hangnemben zajlottak a tárgyalások, mindenki elmondta a véleményét. Azt gondolom, sikerül megállapodni, ha nem, akkor a hivatalnokkormánnyal is együtt tudunk élni” – mondta Sulík, hozzátéve, hogy készek támogatni az előrehozott választás szeptemberi megrendezését. Úgy véli, addigra megnyugszik a helyzet. „Szeptemberi dátumot tudunk támogatni” – szögezte le, az SaS frakciója egységes ebben a kérdésben. Sulík azt is közölte, nem aggódik új politikai pártok alakulása miatt.

Hírdetés

A tárgyalások vasárnap folytatódnak majd.

Igor Matovič, az OĽANO elnöke ismét az ellenzéket támadta, azt nyilatkozta, a Smer-SD, a Hlas-SD és a Republika már most megegyeztek abban, ha a választásokat ők nyerik, akkor megváltoztatják a választási rendszert. A volt kormányfő szerint mindez azt jelentené, hogy az idei lesz az utolsó szabad választás az ország történelmében, s ezután Szlovákia elindulna Magyarország útján, ahol ugyan vannak választások, de azt mindig egy párt nyeri.

Robert Fico, a Smer-SD elnöke továbbra is csak húzzák az időt és ki akarják húzni a rendes választásokig.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »