Az elmebaj lábnyoma

Az elmebaj lábnyoma

Számtalanszor eszembe jut egy távoli ismerős története. Ha jól emlékszem, annak idején írtam is valami tárcafélét róla, de vannak pontok az emberi civilizáció végtelen folyamában, amelyek kifordítanak a sarkukból mindent, amit több ezer év alatt megéltünk és megtapasztaltunk, ezért nem szabad, hogy feledésbe merüljenek. 

Elhunyt egy nagybácsi Amerikában. Miután a sóher ottani hozzátartozó (az özvegye vagy az élettársa lehetett) elhamvasztatta, nem óhajtva drága pénzért eltemetni az Államokban, és főleg fizetni a „fekbért” utána, egyszerűen hazaküldte Magyarországra. Bár meglehet, hogy ez volt az elhunyt végakarata. Mivel azonban egy urna utaztatása, hivatali hercehurcája sok anyagi meg emberi áldozatot igényelt volna, a gondos ex egyszerűen feladta csomagként. 

Béla bácsi hamvai a kedvenc, kissé viseltes bőrkabátjába lettek csomagolva, a kabát pedig egy dobozba került. Így érkezett meg Béla bá´ Budapestre, onnan Borsod megyébe, ahol a rokonok megcsodálták az elhunyt hamvainak szép, hamvasszürke színét és a por finom állagát. Abban nem vagyok biztos, hogy az ujjaik közt is morzsolgatták-e Béla bácsit, de arra kifejezetten emlékszem, hogy elismerően hümmögtek: hiába, elsőre meglátszik, hogy ez amerikai! Márpedig az amerikaiak alaposan csinálnak mindent. Akkoriban persze még nem lett kitalálva a tékozló emberiség lelkiismeretét sanyargató klímaharc. De erről majd alább. 

A borsodi városban élő hozzátartozók vakarták a fejüket, hogyan temessenek el valakit, akinek a jobblétre szenderüléséről a hazai hivatalok mit sem tudnak. Tegyék urnába? Az urnát ki vigye haza? Milyen polcra kerüljön?

Nem részletezem tovább, a faramuci helyzetet végül a borsodi atyafiak úgy oldották meg, hogy egy másik rokon temetésének alkalmát kihasználva, a Béla bá´ hamvait tartalmazó bőrkabátot becsempészték a „friss” halott fölé. Úgyis rokonok, gondolták, Béla bá´ legalább nem fog valami idegennel együtt várakozni a végső csatlakozásra.

A történet nem véletlenül jutott eszembe. Olvasom a sajtóban (amely mindenről tudósít, kivéve az igazán fontosat, amiről hallgat, mint a kuka), hogy Amerikában új elmebaj terjed. A demokraták által vezetett Kalifornia állam törvényhozói nemrég megszavazták, hogy az emberi maradványokat komposztálni lehet. Az új törvény 2027-ben lép hatályba,

lehetővé téve, hogy a tagállam lakosai haláluk után is folytathassák a globális felmelegedés elleni küzdelmüket”.

Néhány kaliforniai ökoharcos azonban nem hajlandó ilyen sokáig várni. Mivel ez a fajta temetés (a természetes szerves redukció) még három évig nem lesz legális Kaliforniában, bizonyos Blaire van Valkenburgh elhatározta, hogy a férje holttestét Washingtonba repteti, az első államba, amely már 2020-ban legalizálta az emberi komposztálást. 

Hírdetés

Mivel súlyos problémáról van szó, érdemes kultúrtörténeti és etikai vonatkozásai miatt is körbejárni a jelenséget. Hiszen lehet, hogy ezen fog múlni (ahogyan az ötletgazdák remélik) az emberiség, a földgolyó további sorsa! Legalábbis Katrina Spade, az emberi komposztálás ötletének úttörője szerint, aki azt állítja, hogy a hagyományos temetés és a hamvasztás hozzájárul az éghajlati válsághoz, míg a komposztálás segít az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. 

Találomra felütöm a szakirodalom vonatkozó tanácsait: „Minél többféle anyagból készül a komposzt, annál gyorsabb lesz a korhadási folyamat, és annál jobb minőségű végtermékhez jutunk. Kerüljenek bele kikapált gyomok, amelyek magvai a komposzt korhadása során kicsíráznak és elpusztulnak.” Mi kell még hozzá? Lekaszált fű, lomb, de nem szabad kiszáradnia, mert akkor nem korhad el, ha pedig nedves, a korhadás helyett megpenészedik. Kiváló humuszt kapunk a lehullott levelekből, pláne, ha adunk hozzá kipréselt, kifőzött törkölyt, de kerülhet bele borsó, bab, dinnyeszár, krumplihéj, kávézacc stb.

Barátaim, látom a szebb jövőt! Hamarosan kerozin égéstermékeinek tonnáit okádó repülőgépek fogják szántani az eget, és a klímaharc nagyobb dicsőségére (minél kevesebb égéstermék kerüljön a légkörbe) a komposztálandó homo sapiensek tömegeit hurcolásszák ide-oda, így harcolva bolygónk túléléséért. 

Hogy mekkora lesz egy maréknyi (vödörnyi, hordónyi) emberi komposzt ökológiai lábnyoma, talán ki lehet számolni. Talán a klímakonferenciákra repkedő prominensek esete is eszünkbe juthat. Mindenesetre Amerikában új üzletág, ezzel foglalkozó temetkezési (komposztálási) vállalkozások kezdenek szárba szökkenni, amelyek már hirdetik a több ezer kilométerre történő szállítást. 

Ez az őrület aztán új vírusként egyszer csak eljut hozzánk, elmaradott európaiakhoz is. Mert a szabad szellemnek nem lehet útját állni. Talán még megérjük, hogy az Európai Unió majdan kötelezettségszegési eljárással sújtja a komposztálás ellen küzdő országokat.

Ebben a csodálatos, tökéletes világban, ahol elmebetegek diktálják a tempót, minden elképzelhető. Hogy mit szól ehhez a Jóisten, az egyre kevesebb embert érdekel.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2024/22. számában.

 

 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »