Pünkösdre készülni kell és jó is. Több olyan dolog tisztázódhat a nyugodt átgondolás során, amire nagyon nagy szükségünk van – egyénileg, nemzetileg, sőt az EU-n belül is. Például a Szentlélek legnagyobb műve, a személyes és a személyi szuverenitás tekintetében.
Lehetnek mégoly nemes és igaz törekvések a szuverenitás megőrzésére, az önrendelkezés és a szabadság mozgásterének fenntartására, ha nincs meg a lelkekben, az egyes személyekben a szilárd fundamentum, akkor az egész törekvés homokra épül. Mi úgy segíthetünk egymásnak, hazánknak, ha keresztyénekként megkeressük és elmondjuk e fundamentumra vonatkozó meggyőződésünket, ami ezredévek óta meghatározza a szuverén személyiséget, az önálló, alkotó teológiát és legfőképpen ennek spirituális intézményét, az egyházat, az egyházakat. Pünkösdre készülve felvillantjuk a 20. század gazdag Szentlélek-felismeréseinek a kvintesszenciáját, legjellegzetesebb megállapításait. Ezek a 21. században is tovább segítenek a Lélek emberőrző szolgálatában.
Ennek során egy-egy teológus, író, gondolkodó, természettudós Szentlélek formálta karakterét is felvillantjuk. Szellemi zarándokutunk remélhetőleg sokaknak szerez személyiség-érlelő, látás-tisztázó, lélek-gyógyító perceket.
A bibliai visszapillantásban csak jelezni tudjuk a szuverenitás teremtő, kreatív mozzanatokat. A teremtés hajnalpillanata volt az első mozzanat, amiről ezt olvassuk: A mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött (1Móz 1,2).
Majd az emberért berendezett creatio, teremtett világ megterített asztalként várta az első embert: Megformálta az Úristen az embert a föld porából, és az élet leheletét lehelte az orrába. Így lett az ember élőlény (1Móz 2,7). Az ember az Isten lényéből kapott éltető erővel lett élőlény, homo vivens. Szuverenitása, léte, istenképű önállósága a Teremtőtől van.
Amikor pedig a Feltámadott Úr megjelent a tanítványoknak a jeruzsálemi felházban, kétszer is Békesség néktek!-kel köszöntve őket, rájuk lehelt és így folytatta: Vegyetek Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, akikéit pedig megtartjátok, azoknak a bűnei megmaradnak (János 20,23-24). Íme, a lelki szuverenitás születésének pillanata.
Csak ezzel a Lélekkel felruházva lesz képes a legnagyobb szolgálatra: a bűnök bocsánatára. A szuverenitás lényegét, azaz az igazi szabadságra jutást, ami a bűnök megbocsátásával valósul meg, maga Jézus, a Feltámadott Úr, köti össze a Szentlékekkel. Ez pedig spirituális szabadítás-paradigma: minden földi szuverenitás, egyéni és közösségi, egyházi és nemzeti szuverenitás-törekvésnek ez a lelki és bibliai alapja. Ennek elkérése nélkül pedig nincs és nem is lehet tartós és eredményes szuverenitás törekvés. E lelki fundamentumnak a letéteményesei az egyházak. DE: mennyire élnek tudatosan ezzel a lelki adománnyal népük, nemzetük és a világ javára? Hogyan kínálják meg a lelkeket ezzel a nélkülözhetetlen spirituális eledellel, ennek ismeretével és minden létszinten alkalmazható működésmódjával?
Szándékosan nem a nagyszerű 20. századi Szentlélek-teológusokkal kezdem a fentiek alátámasztását. Következő napokban pünkösdig tíz portrét szeretnék megosztani Olvasóinkkal. Az életfilozófia nagy alkotójával, Wilhelm Dilthey-vel (1823-1911) kezdem. A református lelkész családban felcseperedett Diltheyből kora kiemelkedő német történésze, pszichológusa, szociológusa, filozófusa lett, a nagy kálvinista központok szellemisége révén formálódott ezzé. Tanult, tanított például Heidelbergben, Bázelben.
Megragadta gondolkodását a berlini rendkívüli prédikátor, Fr. Schleiermacher, akinek etikai elveivel, az emberi méltóság és tisztelet, önrendelkezés és szabadság feltételeivel külön előadássorozatban foglalkozott. Ugyanígy erősen megragadta alkotó fantáziáját Caspar David Friedrich (1774-1840) romantikus festő sejtetően szép észak-német látványvilága.
A kálvinista teológiában meghúzódó szuverenitás-törekvés, az önállóság, az önrendelkezés szabadságának célkitűzése alapmotívuma lett életművének.
A valóság, az életünk rövidül meg minőségileg attól, ha a köznapiság durva tárgyai, eszközei, hatásai, azaz a láthatók és a bámulni valók érzéki birodalma, a kézzelfoghatóság, az evés-ivás borítja be a látóhatárt egyéni és kisközösségi szinten.
Eltakarva, homályba borítva vagy szinte a feledés homályába száműzve mindazt, ami láthatatlan, bensőséges, szellemi és lelki. S meghatározója a láthatóknak! Azért, hogy a mérhető és a konvertálható ne boríthassa be a napi léttereket, mintha a mérhetetlen, az aprópénzre nem váltható nem létezne. Egy egész emberiségtörténet forog a sírjában, a múlt millió értékes lapján ettől a redukált, lefokozott létszemlélettől és életformától.
Aminek ma ugyanígy megvannak a foglyul ejtő megfelelői. Eszközök és technikák, a reklámok gyakran primitív tolakodásától kezdve, a trükkös és alig észlelhető digitális csapdákig. A MI egyre elszemélytelenítőbb globális húzásáig, amikor már nem lehet megkülönböztetni, mi a való és mi a virtuális.
A lopakodó szuverenitás-csapdák lépten-nyomon leselkednek ránk. Mit tesz az oktatás, a nevelés, az egyház annak érdekében, hogy ezeket a hovatovább létfenyegető csapdákat tudatosítsa, felismertesse, elkerültesse a jövő fele tartó új nemzedékkel? Hogy képesek legyenek a Nemzeti Szuverenitási Hivatal és eszméje által óvott-védett hazánkban saját személyes szuverenitásuk megőrzésére? Ez kellene legyen digitális napjaink pünkösdi előkészületeiben az egyik fő kérdés.
Nem kétséges, hogy a lelketlen és életellenes, ma is tombolva működő erőkkel szemben csak a bibliai vitalizmusnak, az élet Lelkének van jövőt hozó esélye. „Ha kiárasztod lelkedet, új teremtmények keletkeznek“ (Zsolt 104,30). „A Lélek törekvése pedig élet és békesség“ (Róm 8,6.). Ezért ahol ez a Lélek működik, ott van valós szuverenitás, szabadság, élet, békesség, jövő.
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
