A legértékesebb turisztikai tippeket is megkapja a kormány mostantól

A legértékesebb turisztikai tippeket is megkapja a kormány mostantól

Megalakult és megtartotta első ülését a Turisztikai Tanácsadó Testület, amely a turisztikai ágazatot érintő kérdésekben a Nemzetgazdasági Minisztérium tanácsadó, konzultatív testületeként fog működni – tudta meg az InfoRádió az MTÜ vezérigazgatójától, Könnyid Lászlótól.

Megtartotta első ülését a Turisztikai Tanácsadó Testület, amely a turisztikai ágazatot érintő kérdésekben a Nemzetgazdasági Minisztérium tanácsadó, konzultatív testületeként fog működni. Üléseire a Magyar Turisztikai Ügynökséggel együttműködésben, negyedéves rendszerességgel kerül sor. A testület alakuló ülésére több mint 30 szakmai szervezet kapott meghívást, többek között a Balatoni Fejlesztési Tanács, a Magyar Fürdőszövetség, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács vagy a Magyar Utazási Irodák Szövetsége.

A testület célja, hogy az ágazat szereplőitől érkező információkkal és javaslatokkal segítse a kormányzat munkáját, hogy a turizmussal és vendéglátással összefüggő, stratégiai jelentőségű kérdésekben minél megalapozottabb kormányzati döntések születhessenek. Ezzel is elősegítve a magyarországi turizmus lehetőségeinek hatékonyabb kihasználását és egyre gyorsabb fejlődését, egyúttal hozzájárulva ahhoz is, hogy Magyarország még vonzóbb úti céllá váljon a külföldi és belföldi turisták, valamint üzleti utazók számára egyaránt.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az alakuló ülésen hangsúlyozta: a turizmus a magyar gazdaság stratégiai fontosságú ágazata, amely a GDP több mint 10 százalékát biztosítja. Ígéretes, hogy a „turisztikai fogyasztás” kezd helyreállni, ennek eredményeképp év elején 11 százalékkal nőtt a turisztikai szálláshelyek forgalma, így az ágazat januári teljesítménye már felülmúlja a háború és Covid előtti 2019-es rekordév adatait is. A tárcavezető szerint ugyanakkor – szem előtt tartva a gazdasági növekedés helyreállítását – tovább kell növelni az ágazat versenyképességét és teljesítményét. Ebben számít a Nemzetgazdasági Minisztérium a szakmai szervezetek partnerségére, értékes meglátásaira és javaslataira.

„Minden friss ágazati információ eljuthat a döntéshozókhoz, és sok esetben olyan konkrét, a gyakorlati életből származó javaslatok, ötletek, gondolatok is megfogalmazódhatnak, amelyek aztán egy végső célt kell, hogy segítsenek: a turizmus versenyképességét” – erősítette meg az InfoRádió megkeresésére Könnyid László, az MTÜ vezérigazgatója.

Hírdetés

A tanácsok „a működési környezet optimalizálását kell, hogy szolgálják”, hiszen

akkor lehetnek a hazai kkv-k és a turisztikai ágazat szereplői versenyképesek, ha ebben nincsenek ellehetetlenítő tényezők,

és a jogszabályi környezet a versenyképes működést segíti – tette hozzá.

A 30 szakmai szervezetnek ezen a fórumon az egymással is párbeszédre nyílik lehetősége, ami szintén értékes lehet a kormány számára. Az ígéretek szerint „a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki részt vesz ebben a munkában”.

Nagy számban vannak jelen például a Balatont reprezentáló szakmai és érdekvédelmi szervezetek is, ami érthető, hiszen a hazai vendégéjszakák több mint 24 százaléka 2023-ban a Balaton turisztikai térségből érkezett, és „ez a turisztikai termék kiemelt figyelmet igényel”.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »