A korábbiaknál is gatyább a helyzet a Jobbiknál: pénzért sem találnak már aktivistákat

A korábbiaknál is gatyább a helyzet a Jobbiknál: pénzért sem találnak már aktivistákat

“Bármi, pénz kell, adom, csak… nagyon gatya a helyzet” – fogalmazott 2018-ban az akkor még szegedi Jobbik-vezér, Tóth Péter. Azóta eltelt lassan már 6 év, de szavai csak aktuálisabbak lettek.

Ma már Tóth Péter helyett Komjáti Zoltán vezeti a szegedi szervezetet – amely egykori tagok elmondása alapján évek óta csak papíron létezik. Az ajánlásgyűjtésekkel ezért már az előző EP-választáson is meggyűlt a bajuk, több feljelentés is született a hamis aláírások miatt.

Az országos lavina ráadásul Szegedről indult el, amikor Bertók Márton, a Mi Hazánk Mozgalom akkori szegedi elnöke bejelentése alapján indult nyomozás, ugyanis ajánlása tudta nélkül került a Jobbik ívei­re. Meghallgatásán bizonyossá vált, aláírását ráhamisították a dokumentumra, amelyen Tóth Péter aláírása szerepelt. Az egyik, akkor még jobbikos párttagnál rá is kérdeztünk korábban az esetre, aki nem tudott további részleteket az ügyről, de nem tartotta kizártnak, hogy több hamis aláírás is történhetett Szegeden, írja a Szegedma.

Az ügy kirobbanása után kiderült, hogy Csongrád-Csanád vármegyében Kiszomboron és Apátfalván is történt visszaélés, de Békésből és Somogy vármegyéből is többen jelezték, nevük és adataik úgy szerepelnek a Jobbik ­ívein, hogy azt nem írták alá.

Tóth Péter szavajárásával élve, a 2022-es időközi választásra még gatyább lett a helyzet. Addigra már az önkormányzati képviselet nélkül maradt szegedi Jobbik csupán Tóth Péterből és Komjáti Zoltánból állt.

Az időközi kampányra már a DK-tól kaptak kölcsön nyugdíjas aktivistákat.

Hírdetés

Idén viszont már erre sem támaszkodhatnak, mivel a DK-nak is gyűjtenie kell az ajánlásokat. A szegedi elnök felesége is, Komjátiné Nagy Jusztina – akit férje helyett "civilként" indítanak a választáson – inkább a DK-s Fodor Antallal gyűjti az aláírásokat.

Egy belső jobbikos levelezésből kiderült, napi 20 ezer forintért próbálnak aktivistákat toborozni. A levél nem csak Szegedre vonatkozik, hanem az egész országra.

A Szegedma – érdeklődőnek kiadva magát – megtudta, a felhívás Szegedre is vonatkozik, a piacnál kéne napi 20 ezer forintért standolni. Azonban még ekkora összeg sem volt elegendő, hogy a meg tudják mozgatni az embereket.

Komjáti Zoltán elárulta,

egyetlen ajánlásgyűjtő standot sem tudtak felállítani Szegeden…

Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »