A kezelést igénylők jönnek, a fertőzöttekkel telefonos a kapcsolat

A kezelést igénylők jönnek, a fertőzöttekkel telefonos a kapcsolat

Járványhelyzetben is fogadják a kezelésre szoruló betegeket a kürti körzeti orvosi rendelőben. A koronavírus-fertőzöttekkel rendszeresen tartják a telefonos kapcsolatot. Azok számára, akiknek újabb gyógyszerekre van szükségük, postaládát helyeztek ki a váróteremben.

Nem zárt be a rendelő

2017-ben fennállt annak a veszélye, hogy körzeti orvos nélkül maradnak az érsekújvári járásbeli Kürt és Fűr lakosai. Néhányan ki is kérték az orvosi dokumentációjukat és átvitték a tíz kilométerre lévő Köbölkútra, ahol két körzeti orvos dolgozik. Téglás János, Kürt, és Zachar Štěpánka, Fűr polgármestere akkor Nyitra Megye Önkormányzatának egészségügyi osztályához fordultak segítségért. Téglás János elmondta, nem az önkormányzat hatásköre a körzeti orvosi rendelő működtetése, de minden követ megmozgatnak, hogy a betegek ne maradjanak ellátás nélkül. „Nem engedhettük meg, hogy bezárják a rendelőt, mert ha ez egyszer megtörténne, nem sok reményt látok az újranyitására. Elég drámai volt a helyzet a térségünkben, mivel nem igazán van utánpótlás. Kürtön a fűri születésű Nagy Krisztina volt a körzeti orvos, de egészségi okok miatt nem folytatta a munkát. Később Ivan Vojtek csúzi körzeti orvos vállalta, hogy meghatározott napokon a kürti egészségügyi központban fogadja a betegeket” – mondta Téglás János.

Fiatal utánpótlás

Hírdetés

Nyitra megye főorvosához fordult Kürt vezetése és végül 2020-ban sikerült egy fiatal szalkai orvosnőt találniuk Varga Viktória körzeti orvos személyében, Takács Anita egészségügyi nővér Bényből utazik a kürti rendelőbe. Nyitra megye önkormányzatától 39 370 euró támogatást kaptak a körzeti orvosi rendelő felújítására, új bútorok és korszerű műszerek vásárlására. Valamivel több, mint ezer lakos egészségügyi ellátására van lehetőség a kürti orvosi rendelőben. Varga Viktória körzeti orvos elmondta, arra kérik a lakosokat, hogy az orvoslátogatás előtt, vagy tünetek esetében csináltassanak tesztet, jelezzék a fertőzöttek a megbetegedést. „Mi nem pánikolunk, ugyanúgy működünk, ahogyan eddig is. Az idős lakosokat és a hozzátartozóikat is arra biztatjuk, ne elégedjenek meg az antigén-teszt eredményével, végeztessenek PCR-tesztet is. A koronavírus-fertőzöttek kétnaponta telefonon jelentkeznek, de van úgy, hogy a gyógyszeres kezelést igénylő betegeket mi magunk hívjuk fel és a hogylétük felől érdeklődünk” – mondta Varga Viktória. Küldtek már beteget monoklonális antitest-terápiára is, amely a fertőzés legkorábbi szakaszaiban igencsak hatékonynak bizonyult. A megye jóvoltából van lehetőség EKG-vizsgálatra, működik egy minilabor, továbbá van ABI-system készülékük az érrendszeri megbetegedésben szenvedők hatékony diagnosztizálására, és germicid lámpáik.

55 százalékos beoltottság

Kürtön múlt hétvégén a mobil oltóegység jóvoltából mintegy két óra leforgása alatt 180 lakos oltatta be magát. A községben az átoltottság mintegy ötvenöt százalékos. „Az idősebb, különféle betegséggel küzdő lakosok tudomásul vették, hogy ők vannak kitéve nagyobb veszélynek, ezért a legtöbben már felvették a védőoltást. Valamivel kevésbé tudatosak a harmincöt év alatti lakosok. Jó kapcsolatom van a körzeti orvossal, időnként tájékoztatást kapok arról, hogy újabb fertőzött beteg van a községben. Korábban, amikor a faluházban végeztük a tesztelést, nagyobb áttekintésünk volt arról, kinek kell házi karanténban lennie” – mondta Téglás János. A községben élők rendszerint megtudják, ha van fertőzött valamelyik családban, és nem nézik jó szemmel, ha találkoznak a családtaggal a boltban, vagy a postahivatalban.

Gyermekorvos is rendel Körtön kedden és csütörtökön 8-tól 11 óráig. Mariana Vojteková gyerekorvos Udvard, Kolta, Csúz és Szemere gyermekorvosa is egy személyben.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »