Ferenc pápa szeptember 13. és 15. közötti kazahsztáni látogatását megelőzően Ruszlán Rahimberlinov, a karagandai Mária, az Egyház Anyja egyházmegyeközi teológiai szeminárium rektora interjút adott a Vatikáni Rádiónak. Az alábbiakban a beszélgetés szerkesztett változatát olvashatják.
– Mit jelent személy szerint Önnek és szemináriuma közösségének Ferenc pápa karagandai látogatása?
– A látogatás során lehetőség nyílik arra, hogy kicsiny karagandai katolikus közösségünk egy kis ösztönzést kapjon, hiszen nem is vagyunk mi annyira távoliak az egyetemes Egyház számára. A kazahsztáni katolikus egyház „kisded nyáj”, százalékban kifejezhető létszámunk nagyon csekély. Örülünk annak, hogy Kazahsztán függetlenné válása óta már a második római pápa látogat el szülőföldünkre. Szemináriumi közösségünk számára pedig ez kétszeresen nagy öröm. Húsz éve létezünk, s a mi szemináriumunk az egyedüli Közép-Ázsiában. Egész szemináriumi közösségünk számára nagy öröm, hogy részt vehetünk Ferenc pápa látogatásának programján. Bár távol vagyunk az egész katolikus világtól, különösen Rómától és a Vatikántól, mégis látjuk, hogy a Katolikus Egyház tágasabb, és közelebb van hozzánk, mint gondolnánk. Persze nagyon örülünk annak, hogy Isten megadja nekünk ezt a kegyelmet; ugyan a Szentatya fizikai állapota nem kielégítő, mégis létrejön ez a látogatás, mi pedig részt vehetünk rajta.
– Hogyan készülnek a szeminaristák a látogatásra, és mit várnak tőle? Ferenc pápa tanításának és személyes karizmájának mely összetevői vannak a legnagyobb hatással Kazahsztán leendő papjaira?
– Miután kiderült, hogy Ferenc pápa kazahsztáni látogatása mégis lehetséges, mi elsősorban lelkileg készülünk rá; egyházközségeinkben vannak imacsoportok, imatalálkozók, melyeket Ferenc pápa tanításának fényében vezetnek és szerveznek. Egyik legutóbbi írásában, a Fratelli tuttiban hozzánk különösen közel áll az egymás közötti testvéri párbeszédről szóló rész, hiszen Kazahsztánban nagyon sok vallási irányzat és felekezet van. Azt reméljük, hogy ez a látogatás még termékenyebb párbeszédre ösztönöz bennünket nem csupán katolikus körökön belül, hanem pravoszláv és muszlim testvéreink körében is. Hiszen a muszlimok jelenléte Kazahsztánban alapvetően meghatározó. A szeminárium közössége a maga módján készül a látogatásra: a lelki előkészület mellett személyes találkozásra készülünk Ferenc pápával, amelyre szeptember 15-én kerül sor. Ekkor a szeminaristáknak különleges alkalmuk nyílik arra – sokuk számára talán életükben ez lesz az egyedüli alkalom –, hogy szemtől szemben találkozzanak Ferenc pápával. Természetesen lelkileg készülünk, ugyanakkor várva várjuk a Szentatya látogatását itt, szülőföldünkön, Kazahsztánban, és testvéri módon osztozunk egymás örömében.
– Az Ön kazahsztáni szemináriuma Közép-Ázsiában az egyetlen katolikus szeminárium. Van-e ebben a régióban sok hivatás, és honnan valók a leendő papok?
– Jelenleg tíz szeminaristánk van más-más kultúrkörből és országból. Elmondhatom: a mi szemináriumunk kulturális és etnikai szempontból „gazdag”. A szemináriumban tanulók különböző országok fiai: Üzbegisztánból, Oroszországból, Grúziából, és persze vannak saját kazah szeminaristáink is. Ez egyedülálló lehetőség fiaink számára, mert mindegyikük egy kis részt képvisel saját kultúrájából, népéből, jobban mondva abból a katolikus egyházból, ahonnan való. A kölcsönös gazdagodás így történik: ki-ki valamit bead a közösbe a sajátjából. Például megismerjük, hogy milyen is a katolikus egyház Üzbegisztánban, vagy milyen az oroszországi katolikus egyház, s azt hiszem, hogy itt, a szemináriumban ez nagy segítséget jelent a mi fiainknak. Ez kegyelem, ez gazdagság. Ugyanakkor akadnak bizonyos nehézségek is egymás megértésében és elfogadásában. Lehetnek mentalitásbeli különbségek, hogy a népi jámborság formáit hogyan gyakorolják. De természetesen sokkal nagyobb súllyal esik latba Isten kegyelme. Mindez gazdagságnak számít, hiszen ez a tíz szeminarista különböző országból való, és gazdagítják egymást, miközben arra készülnek, hogy a jövőben Isten népének szolgáljanak, ki-ki a maga hazájában.
– Az Ön élettörténete nagyon érdekes, hiszen korábban sohasem állt kazah származású rektor a szeminárium élén. Érzékel-e változásokat a kazahsztáni egyház szerkezetében, s melyek azok?
– Csupán néhány hónappal ezelőtt kaptam kinevezést a szeminárium élére; korábban erről még csak nem is álmodtam. A szemináriumi tanulmányok elsősorban arra készítenek fel, hogy valamely egyházközségben lelkipásztori szolgálatot végezzünk, Isten népének javára legyünk. Számomra ez itt és most hatalmas felelősséget jelent, ugyanakkor lehetőségem nyílik arra, hogy egyházamat itt, Kazahsztánban szolgáljam, s tegyek érte valamit azzal, amiben Isten részesít engem. Ez különleges tapasztalat, s a maga mélységében még föl sem fogtam azt a nyilvánvaló tényt, hogy csupán néhány hónapja vagyok itt a szemináriumban. Az itteni egyházmegye papjaként lettem rektor, elsőként e szeminárium történetében. Természetesen látom a rám váró kihívásokat, s ezek biztosan érintik a szeminaristákkal alakuló kapcsolataimat is. De nem félek ezektől a kihívásoktól: bizalommal tekintek az isteni gondviselésre, hiszen ez bizonyára egyedülálló tapasztalat lesz számomra.
Ugyanakkor nagy bennem a bizalom, és arra kérem Istent, hogy feladataim végzéséhez alkalmas munkatársakat küldjön; számítok püspökeink s az idősebb paptestvérek segítségére, hogy küldetésemet, szolgálatomat betöltsem itt, a szemináriumban, ha nem is tökéletesen, de legalább a szükséges mértékig.
– Valóban Ön az első kazah nemzetiségű papja a kazah egyháznak? Kérem, ossza meg velünk élete történetét.
– Tizenhat-tizenhét éves koromban találkoztam a katolikus egyházzal. Egyszerű családból származom. Édesapám származását tekintve iszlám vallású, édesanyám pravoszláv vallású, az orosz ortodox egyházhoz tartózó hívő. Azt mondhatom, hogy a Szovjetunió, az ateista időszak valamiképpen mindenre rányomta a bélyegét, a vallásosság formális volt. Tizenöt-tizenhat éves koromban először a katolikus egyházzal ismerkedtem meg, majd fölvettem a keresztséget, és a barátom, a hozzám közel állók és a plébánosom hatására úgy döntöttem, hogy megpróbálom az itteni, kazahsztáni szemináriumot, ahová föl is vettek. A szemináriumi képzés befejeztével 2008-ban, Szent Péter és Pál apostol főünnepén részesültem a papság szentségében. Az azóta eltelt évek során különböző kazahsztáni egyházközségekben végeztem lelkipásztori szolgálatot, különösen a mi karagandai egyházmegyénkben. E népből való pap vagyok, kazah nemzetiségű, mert apám után kazah vagyok, anyám pedig ukrán származású. Viszont nálunk, kazahoknál mindig az apa nemzetisége számít, ezért magamat kazahnak érzem, és annak is tartom. Akadnak persze nehézségek, mert a nép körében olyan elvárások vannak, hogy ha te kazah vagy, akkor egyúttal muszlimnak is kell lenned. Ha orosz vagy, akkor egyúttal pravoszlávnak is kell lenned, ha pedig lengyel vagy német vagy, akkor katolikusnak. Gyakran hallok olyan szóbeszédet, talán vádaskodásnak is mondhatnám: „Hát aztán mit csinálsz te ott? Hiszen kazah vagy, őseid hitét kell követned!” De Istennek hála, apránként tapasztalom, hogy ez a mentalitás változóban van. Manapság az emberek jobban tisztelik az ember szabad döntését, így például az én döntésemet elfogadták, még a rokonaim is. Felelősnek érzem magamat azért is, hogy itt, Kazahsztánban, ahol egyébként mély gyökerei vannak a kereszténységnek, megismerjék az evangéliumot, a krisztusi hitet. Az emberek fokozatosan ismerjék meg, miben áll a kereszténység, az örömhír. Ki az Úr Krisztus, és miben áll a Katolikus Egyház. S látom, különösen az elmúlt évek hatására, a mentalitás fokozatos változását. Természetesen ehhez évekre, sok-sok évtizedre lesz szükség.
Fordította: Hidász Ferenc OFM
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
