Több mint 180 millió forintot gyűjtött össze a közmédia Jónak lenni jó! tavalyi karitatív akciójában a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének. A Duna és a Kossuth Rádió húsvéti, ünnepi műsora szombaton mutatja be, hogy az összefogás milyen nagy hatása volt a szervezet életére, egyúttal köszönetet is mond minden támogatónak.
A Jónak lenni jó! jótékonysági akciót 2022-ben 11. alkalommal hirdette meg a karácsony előtti időszakban a közmédia, amelynek kedvezményezettje ezúttal a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége volt. Az érdekvédelmi szervezet elsődleges célja, hogy támogassa a vak és gyengénlátó emberek önálló életvitelét és esélyegyenlőségét, ehhez nyújtott segítséget Magyarország legnagyobb médiavállalata.
A másfél hónapig tartó karitatív kampány során több mint 180 millió forint gyűlt össze.
A Kossuth Rádióban szombaton hallható Jónak lenni jó! – Köszönjük című műsorban szeretnének köszönetet mondani mindazoknak, akik támogatták a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségét, amely a Jónak lenni jó!-nak köszönhetően nemcsak fenntartani, hanem fejleszteni is tudja szolgáltatásait.
A Dunán szombaton 12:55-kor kezdődő Jónak lenni jó! – Köszönjük című műsorban meg is mutatják, hogy eddig mi mindent sikerült megvalósítani a karitatív akció során gyűjtött pénzből. Megtudhatják a nézők, miként könnyíti meg a Braille-kijelző a vakok és gyengénlátók számára az olvasást, továbbá a városligeti Vakok kertjében tervezett fejlesztésekről is bővebben beszámol a műsor.
Kiderül az is, hogy milyen nagy hatással volt a Jónak lenni jó! a szervezet életére, hiszen a műsor után Jojó névre kereszteltek egy vakvezetőkutyát.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »