A klímaváltozás hatására olvadó jég Norvégiában eddig rejtett, ősi tárgyakat tár fel. A Digervarden-hegyen talált vaskori sílécek nemcsak kivételes állapotuk miatt lenyűgözőek, hanem azért is, mert bepillantást engednek az alpesi túlélés és közlekedés több mint ezeréves technikáiba.
A digervardeni sílécek
2014-ben norvég régészek az Oslói Kultúrtörténeti Múzeummal együttműködve kutattak egy jégfoltot Digervarden térségében, Oppland megyében. A 1780 méteres magasságban egy teljes, nyírfából készült síléc került elő, meglepően jó állapotban. Radiokarbonos kormeghatározás szerint Kr. u. 663–859 közé tehető, a késő vaskorból származik.
A síléc 170 cm hosszú és 14,7 cm széles. Felépítése megfelel az Ernst Manker-féle C1-es típusnak, a lábfejnél megemelt platform és vízszintes lyuk található rajta a rögzítéshez. Az eleje felfelé ívelt, bár a jég súlya deformálta. A lábujjaknál lévő kis lyuk valószínűleg szállító- vagy irányítókötél számára szolgált.
A lelet különlegessége a részben fennmaradt kötésrendszer. A sílécen hajlékony ágak és bőrszíjak maradványai is megtalálhatók. Ezek a lábujjnál és a saroknál rögzítették a lábat. Ez a típusú kötés későbbi korokban is megjelent, és hatékonyabb irányítást biztosított a havon.
A síléc rekonstrukcióját követően 2015-ben Ma Liqin, az Altaj-hegységből származó hagyományörző síelő tesztelte azt Digervarden környékén. Megállapította, hogy a síléc működőképes, de bőrbélés hiányában korlátozottan irányítható. Ez arra utal, hogy az eredeti síléceket valószínűleg bőrrel bélelték. Ugyanakkor nem találtak nyomot bélés bevarrására szolgáló lyukakról.
Vadászat a hóban, a sílécek rendeltetése
A sílécek vadászati célú használatát támasztják alá a Digervarden térség rénszarvasútvonalai és a környékbeli vadászkamrák közelsége. A havas terepen való közlekedés tehát nemcsak praktikus, hanem a túlélés szempontjából is elengedhetetlen volt.
Egy másik lelet, amely a Lendbreen-gleccserből került elő, még régebbi. I. e. 791 és 540 közé datálható. Valószínűleg bőrbéléses síléc vagy hótalp lehetett, amire a szélén található lyukak és az alján lévő kopás hiánya utalnak. A formája és a megemelt orr hiánya miatt vita tárgya, hogy sílécről vagy hótalpról van-e szó.
A Digervarden-lelet a gleccser régészet gyorsan növekvő tudományterületének egyik legértékesebb darabja. Az olvadó jég Oppland megyében több mint 2000 tárgyat hozott felszínre. Ezek között ruhadarabok, szerszámok, fegyverek, élelem és akár emberi maradványok is szerepelnek.
A jég kivételes módon konzerválta a szerves anyagokat. Mivel ezek az eszközök nem szándékosan, hanem használat közben vesztek el, valósághű képet nyújtanak a múlt hétköznapjairól.
Az idővel versenyt futó régészet
A gyors olvadás miatt a tárgyak hirtelen oxigén- és baktériumterhelésnek vannak kitéve, ami azonnali pusztuláshoz vezethet. Ez a sürgető helyzet ösztönözte a gleccser régészeti programok létrehozását. Oppland megyében szakértői csapatok a nyári hónapokban folyamatosan járják az olvadó zónákat, hogy a leleteket megmentsék, mielőtt azok örökre elvesznek.
A digervardeni sílécek a vaskori Európa talán legteljesebb fennmaradt közlekedési eszközei. A lelet nemcsak technikai érdekesség, hanem fontos történeti dokumentum is, betekintést nyújt az ősi közlekedés, túlélés és vadászat világába.
Ahogy a jég tovább olvad, egyre több lelet bukkanhat elő. A gleccser régészet előtt tehát nemcsak felfedezések, hanem súlyos felelősség is áll, dokumentálni és megőrizni mindazt, amit az idő és a természet eddig elrejtett.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
