A japán kormányzópárt elsöprő győzelme sem elég a háborúellenes alkotmány módosításához

A japán kormányzópárt elsöprő győzelme sem elég a háborúellenes alkotmány módosításához

Elemzők szerint Fumio Kisida japán miniszterelnöknek nincs elég politikai tőkéje ahhoz, hogy keresztülvigye hazája háború utáni alkotmányának felülvizsgálatát, annak ellenére, hogy döntő győzelmet aratott a legutóbbi felsőházi választásokon.

A Reuters közlése szerint Kisida és pártja, a kormányzó Liberális Demokrata Párt 63 mandátumot szerzett, míg koalíciós partnere 13 mandátumot, így a vasárnapi voksolással sikerült többségét biztosítania.

Elvileg Kisidának a törvényhozás mindkét házában megvan a szükséges többsége egy alkotmánymódosításhoz, ám kicsi az esély, hogy ezt végül megteszi.

Ennek egyik oka a Japánt is sújtó gazdasági nehézségekben illetve az ellenzéki pártok várható ellenállásában keresendő.

Hírdetés

A második világháború után a vesztes Japán úgy döntött, hogy “örökre lemond a háborúról”, és alkotmányban rögzítette, hogy hadsereget csak az ország védelmében vethet be.

Ugyanakkor régóta fontos politikai kérdés az alkotmány ezen részének módosítása. Ennek egyik legnagyobb pártolója egyébként a múlt hét pénteken merényletben meggyilkolt Abe Sindzó exkormányfő volt.

Az alkotmánymódosítás ellenőzi azzal érvelnek, hogy ha Japán lemond erről a passzivitásáról, akkor szövetségesei (a sorok között az USA-t kell érteni) saját érdekből saját háborúikba vonhatják be a szigetországot.

A politikai tálalása egyébként ennek a módosításnak úgy zajlik, hogy kiterjesztenék és újraértelmeznék az “önvédelem” jogi definícióját.

Körkép.sk, CNBC.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »