A sport az sport.
Nem is olyan régen a sport nem állt ám olyan távol a művészetektől, mint azt manapság gondolnánk. 1948-ig rendszeresen megrendezték az olimpián a művészeti számok versenyét. 1896 és 1948 között a művészetekben a németek jeleskedtek, ők vezették a tabellát 7 arany, 7 ezüst 9 bronzéremmel. Őket a franciák, majd az olaszok követték, hazánk (1 arany 2 ezüst 1 bronz) 15. a művészeti olimpiák történetében.
Az olimpiai sportok tehát változnak, és mivel a lehetőségek száma végtelen, azt hiszem a hasonló művész(et)i számokat vissza kéne hozni. Ezek közül is egész kategóriát indíthatnának a globális hülyeségnek. A libnyafok így – mint a XIX. század akadémistái – megmutathatnák csodás képességeiket a képmutatásban, szemforgatásban, nyafogásban, aggódásban, felháborodásban, ujjal mutogatásban, sértődésben, feljelentésben csakúgy, mint áltudományban, konteóban. De akár Széles Gábor és Kovács András sámán is indulhatnának jó eséllyel, mint outsiderek. Ezekre külön számokat lehetne indítani, hogy a hülyeség minden létező spektruma megmérethessen.
A csodás aranyeső napján Knézy Jenő ebben a kategóriában rögtön akasztott egy harmadik aranyat, de rajta lihegve egy másik kategóriában a magyar libnyaf-válogatott is maga mögé utasította a nemzetközi élmezőnyt. A hülyeség-olimpiát a nyitóünnepséggel Brazília fölényesen nyerte, miután a „globális felmelegedés és környezetszennyezés” kérdése úgy uralta a migráns-csapatot állva tapsoló, ám a levegőből nézve egyértelműen egy hatalmas vaginát formázó olimpiai megnyitót, hogy a Stadiontól alig 100 méterre, a Copacabana partját épp minden idők egyik legnagyobb közösségi szemét-cunamija nyaldossa. Képmutatásból tehát Brazília olyan fölénnyel vitte már a megnyitón el az aranyat, ahogy tegnap Katinka a 400 vegyesen: világcsúccsal. Az „ötkarikás, nemzetközi libnyaf csapat” – amit 5 könnycseppből formálhatnánk meg, hogy ne tévesszük őket össze a migránsokkal – máris az éremtábla tetején csücsül.
Ugyanakkor az is igaz, hogy Knézy Jenő eleve két aranyat hozott az országnak egyet ő maga a „ritka ostoba közszolgos troll” kategóriában, míg az őt „szemléző” libnyafok a „műbalhés felháborodás” kategóriában diadalmaskodtak, amely műfaj „Hosszú Katinkája”, Dániel Péter ügyvéd még pályára se lépett. Alig várjuk az újabb diadalt a „Migráns Tempó Matters” Mozgalom hestegjével, miután az ifjabb Knézy – talán a kék plakátoktól részegülten – „nem tudta” hogy az a szír lány ott a migránsok nevében ússza köreit.
Lényegtelen, hogy nem jutott eszébe vagy csak fáradt volt, hisz ő egy sportriporter, szóval menjen a picsába, ha nem tudja a dolgát rendesen végezni, és ennyi.
Másik kérdés, hogy ezután amit a libnyaf művel elhomályosítja mindkét aranyérmünk csillogását, hisz nekik most épp egy közepes úszó nevetséges idejű futamgyőzelme fontosabb, mint Hosszú Katinka világcsúcsa. Ez pedig önmagában olyan teljesítmény, hogy Knézy trollmedálja piskóta ehhez képest.
Érdemes lenne amúgy egy ilyen éremtáblázatot is megalkotni! Vajon hány kategória lenne? És – annak ellenére, hogy tudjuk jól, liberális hisztiben Amerikát nem lehet lekörözni, vajon hogy alakulna az éremtábla?Hányadikak lennénk mi, saját tenyésztésű komcsijainkból, libsijeinkből, dékás nyuggereinkből, genderkutatóinkból, tátikásokból valamint valódikonzervatívokból, turbójobberekből, műsámánokból és vidéki kiskirályokból összehozott válogatottunkkal, amely ezéltal a Nemzet képviseletére vállalkozhatna, és ahol együtt örülhetnénk Paprika Kinga „semmiközeaziszlámhoz” aranyérmének és Kovács András sámán „miskolci piramiskonteó” világcsúcsának?
A Toronyház „hülyeség” válogatottjának top10-e a hozzá tartozó versenyszámmal (pártállástól függetlenül).
Frissítés (így rögtön): Knézynek nem működött a szervezők által biztosított adásfülkéje, tehát vakon tudósított valamit néhány sajtcetliről. Nem csak a migránslányt nem említette, hanem további neveket és országokat is elkevert.
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
