A Holdnak csapódhat egy irányíthatatlanná vált rakéta

Néhány hét múlva a SpaceX hét évvel ezelőtt útnak indított rakétája a Holdnak csapódhat. A rakéta második fokozatából kifogyott az üzemanyag, így az kaotikus pályán halad az űrben. A számítások alapján az űrszemét március 4-én csapódhat be – írja a Híradó.hu.

A SpaceX közel hét évvel ezelőtt, 2015 februárjában indított el egy rakétát, ami a csillagászok kalkulációja szerint most a Hold felé tart – írta a Live Science.

A Falcon 9 hordozórakéta egy olyan küldetés részeként indult útnak, amellyel időjárási műholdat terveztek küldeni az űrbe. A körülbelül 1,5 millió kilométeres út során azonban a rakéta második fokozatából kifogyott az üzemanyag és azóta egy kiszámíthatatlan pályán sodródik az űrben a Föld és a Hold körül.

A rakéta várhatóan idén március 4-én csapódik a Holdnak – közölte Bill Gray, a földközeli objektumokat nyomon követő szoftverek fejlesztője.

Hírdetés

A fejlesztő egy blogbejegyzésben megjegyezte, hogy január 5-én a tárgy közel haladt el a Hold mellett, március 4-én viszont becsapódhat.

Bill Gray előrejelzése szerint a rakétafokozat valahol a Hold Földtől távolabbi oldalán csapódik majd be, ami azt jelenti, hogy valószínűleg észrevétlen marad, a röppályáját azonban több tényező is megváltoztathatja. 

Ilyen például a napfényből származó nyomás, ami oldalirányba billentheti ki az űrszemetet. 

A becsapódás helyszínének ismerete azért lenne előnyös a kutatók számára, mert a becsapódási hely pontos ismerete esetén a Hold körül keringő műholdak egyike megfigyelhetné a bolygó felszín alatti tartalmát, amit a becsapódási kráter tár fel.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »