A Dunán és a Tiszán is levonulóban vannak az árhullámok – számolt be az InfoRádiónak az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője. Siklós Gabriella elmondta azt is, hogy a Velencei-tó vízszintje meghaladta az 1 métert.
A Kárpát-medencében és vízgyűjtő területein ezekben a napokban megnyugodott az időjárás, nincs utánpótlása a korábbi nagy csapadéknak, a dunai és tiszai árhullámok levonulóban vannak, igaz, a középső és az alsó szakaszokon még áradnak a nagyobb folyók, helyenként a kisebbeken is előfordul – például Észak-Kelet-Magyarországon -, hogy másodfokú készültség van érvényben.
„De alapvetően a most következő napokban utánpótlása nincs az árhullámoknak. Ez azt jelenti, hogy a kollégák fokozott figyelőszolgálatot látnak el, de sehol nincs szükség semmilyen olyan beavatkozásra, ami az állami védvonalakat érintené” – fogalmazott az InfoRádió megkeresésére Siklós Gabriella, az országos vízügy szóvivője.
A Velencei-tó és a Balaton töltöttségére kitérve elmondta, mindkét nagy tavunk vízszintje folyamatosan és látványosan emelkedik.
„A Velencei-tó például december eleje óta 15 centit emelkedett, most már a 100 centit is meghaladta a tó vízállása,
hétfő reggeli adat szerint 102 centiméteres a tó vízszintje. Egyelőre ez nagyon-nagyon jó hír, kell is a csapadék mindkét nagy tavunknak, a Velencei-tó helyzetének most mindenki nagyon örülhet” – fogalmazott.
Ami a Balatont illeti, a vízügy honlapján szereplő adatok szerint novemberben volt 102 centi magas, azóta gyakorlatilag minden nap emelkedett, néha stagnált a szint, jelenleg 116 Siófoknál.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »