A Heathrow és a Schipol kategóriájába került át a budapesti repülőtér

A Heathrow és a Schipol kategóriájába került át a budapesti repülőtér

Négycsillagos légikikötő lett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, áprilisban átlépte az 1 millió főt az utasforgalom.

Ez már a sokadik díja, elismerése a repülőtérnek – mondta az Inforádiónak a Budapest Airport kommunikációért és kormányzati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese. A Skytrax nemzetközi légiközlekedési kutatási szervezet az idén márciusban háromnapos auditon vizsgálta a budapesti repülőtér szolgáltatási színvonalát több mint ötszáz szempont figyelembe vételével. (Ez hasonló minősítés, mint amilyet a szállodáknál alkalmaznak.)

A pontszámok alapján a korábbi háromról négycsillagosra emelte a minősítést, amivel a londoni Heathrow-val, az amszterdami Schiphollal, illetve a barcelonai és a bécsi légikikötővel került egy kategóriába a repülőtér.

Hírdetés

Az elmúlt négy évben a beruházások mértéke elérte a 100 milliárd forintot – tette hozzá Valentínyi Katalin. Már a második hónapja stabilan 1 millió fölött van az utasforgalom, ezzel erősen közelíti a 2019-es forgalmat a reptér, bár elérni valószínűleg idén sem fogják (tavaly még csak a nyári hónapokban volt ilyen havi teljesítménye a létesítménynek).

37 légitársaság kínálatában 121 célállomással, tehát közvetlen járattal várják nyáron az utasokat, mondta Valentínyi Katalin. „Nagyon megy” Madeira, az egyiptomi Hurghada és Kairó, illetve nagy örömnek nevezte, hogy visszatértek a kínai direkt járatok, és már átszállás nélkül lehet repülni Sanghajba, Pekingbe és Csungkingbe is.

Kibővített kapacitással készülnek a nyárra: júniusban megnyílik a terminál elé visszaépített egyszintes parkoló, itt közel 700 hely lesz elérhető. Megnyílt a héten az új poggyászcsarnok a 2A terminálon, ahol több szalag és kibővített tér várja az utasokat és a csomagjaikat. Továbbá két újabb utasbiztonsági ellenőrzési csatorna nyílt meg, ezzel a számuk már húszra nőtt – tette hozzá a Budapest Airport kommunikációért és kormányzati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese.

Nyitókép: Budapest Airport

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »