A haza bölcse, aki levezényelte a kiegyezést Lakatos Krisztina2026. 02. 01., v – 16:25
1836-ban, az országgyűlés befejezése után a bécsi udvar koncepciós pereket indított és olyan ellenzéki vezetőket záratott börtönbe, mint Wesselényi Miklós vagy Lovassy László. A következő országgyűlésen azonban a Deák Ferenc vezette reformellenzék ügyes taktikával kiharcolta, hogy az eljárásokat leállítsák, és az elítéltek amnesztiát kapjanak. A szintén ekkor szabaduló Kossuth nagyra értékelte Deák ebben játszott szerepét, és okos politizálása miatt barátját „a haza bölcse” névvel tisztelte meg. A nagy magyar politikus 150 évvel ezelőtt hunyt el.
Az indulás
Deák Ferenc 1803. október 17-én született a Zala megyei Söjtörön, hétgyermekes középnemesi családban. Anyja belehalt a szülésbe, így az újszülött rokonokhoz került. Öt évvel később az apja is elhunyt, így a kisfiút kamaszkorú testvérei, Antal és Klára nevelték. Iskoláit Kőszegen, Keszthelyen, Pápán, majd Nagykanizsán végezte, utána a győri jogakadémiára járt, amit 18 évesen már be is fejezett. Bár diáknak kimondottan lusta volt, sőt írásproblémákkal küzdött, kivételes memóriájának köszönhetően mégis kiváló eredménnyel végzett. Már ekkor kitűnt elképesztő tudásával: főként magyar alkotmány- és jogtörténetből volt kiemelkedő, amivel megalapozta későbbi politikai hírnevét.
Tanulmányai végeztével a megyéjében lett tisztviselő, ami rendkívül jó politikai iskola volt a számára. Másokkal ellentétben ugyan nem tett nyugati körutazást, de olvasmányaival pótolta a hiányosságait. Élete végéig sokat olvasott, a történeti és jogi munkák mellett a szépirodalmat is szerette, főleg Berzsenyit és Kisfaludy Sándort. A kedvence Vörösmarty Mihály volt, akivel jurátusi évei alatt életre szóló barátságot kötött, majd a költő halála után ő lett a gyermekei gyámja. Hobbija a fafaragás volt, fából és gyümölcsmagokból különféle ajándéktárgyakat, levélnehezéket, sakk-készletet, melltűt vagy sétapálcát készített, lakásában külön gyalu- és esztergapadot tartott.
Deák – bátyjához hasonlóan – sosem nősült meg. Fiatalon ugyan volt egy leánykérése, de kosarat kapott, és talán előnytelen külseje miatt többször nem is próbálkozott ezzel. Volt viszont több keresztgyermeke, akikkel nagyon szeretett játszani.
A reformkori politikus
1833-ban Deák Antal betegség miatt lemondott mandátumáról, a megye pedig öccsét, Ferencet küldte az országgyűlésre. Testvére úgy ajánlotta őt a többiek figyelmébe, hogy küld maga helyett „egy fiatal embert, kinek kisujjában több tudomány és képesség van, mint egész magamban”. Deák – Kölcsey és Wesselényi oldalán – hamarosan a polgári Magyarországért vívott közdelem egyik vezéralakja lett Pozsonyban. Itt is kitűnt a tudásával és a felszólalásaival, bár nem tüzes beszédekkel, hanem higgadt, logikus érveléssel hatott a hallgatóságára. A kortársak szerint Kölcsey volt a szív, ő pedig az agy. A fent említett perek idején jogi segítséget nyújtott a megvádoltaknak, és az évtized végére országosan ismert, népszerű politikussá vált.
Kölcsey és Wesselényi kiesésével a következő országgyűlésen már ő volt az ellenzék vezére. 1843-ban ismét követté választották, de a kampányt kísérő összecsapásoknak több halottja volt, így Deák nem fogadta el a vérrel szennyezett mandátumot. Tettét Jókai Kárpáthy Zoltán című regényében örökítette meg, ahol a címszereplő ugyanígy járt el. Ezután kehidai birtokára vonult vissza, de a jogalkotói munkában tovább segítette az ellenzéket. Szív- és keringési gondjai már ekkor jelentkeztek, ami részben testes alkatának, részben a folyamatos dohányzásnak volt betudható.
Miniszter és képviselő
1847-ben ő írta az ellenzék programját, de rossz egészsége miatt nem vállalta a követséget. 1848 márciusában, a forradalmat követően az új kormány igazságügy-miniszterének kérték fel, majd egy lemondott képviselő helyére lépve személyesen is részt vehetett a polgári átalakulást biztosító törvények kidolgozásában Pozsonyban. A kinevezése után a minisztériumát a semmiből szervezte meg, számos új törvényjavaslatot dolgozott ki, nyáron pedig még képviselőnek is megválasztották. A törvényességhez ragaszkodva többször tárgyalt az udvarral, és nem rajta múlt a fegyveres konfliktus elkerülése. A horvát támadás után lemondott a miniszteri székről, de mandátumát megtartotta.
1849 januárjában egy küldöttség tagjaként követségbe ment az ellenséghez, de a főparancsnok, Windischgrätz tárgyalás helyett feltétel nélküli megadást követelt. Ezután még Debrecenbe sem mehetett el, mert ennek a feltétele az volt, hogy kapitulációra bírja a lázadókat. Deák ezt nem vállalta, inkább hazatért Kehidára. Júniusban ugyan még csatlakozott a fővárosba visszatérő országgyűléshez, de a trónfosztás miatt összekülönbözött Kossuthtal, így ismét hazament.
Az önkényuralom idején
A szabadságharc után vizsgálat indult ellene, de tisztázta magát. Ezekben az években birtokán gazdálkodott, a közügyektől visszavonult. A törvénytelennek tartott új hatalommal nem vállalt semmiféle közösséget, magatartása, a passzív ellenállás pedig követendő példává vált. Mindezt jól mutatja az a levél, melyben egy Bécsből kapott meghívást azzal utasított vissza, hogy „a közelmúlt idők gyászos eseményei után, oly állapotok között, melyek még jelenleg is uralkodnak, lehetetlenség, hogy a közügyekben tevőlegesen részt kívánjak venni”. 1854-ben életjáradék fejében eladta a birtokát, majd a pesti Angol Királynő Szállóba költözött, bár a nyarakat sokszor vidéki rokonainál töltötte. Szállodai lakhelye idővel a magyarországi politikai élet központjává vált, ahol a korabeli elit rendszeresen megfordult.
Az önkényuralom bukását követően 1861-ben Ferenc József ismét összehívta az országgyűlést, de az egységesen az 1848-as alkotmány helyreállítását követelte. E küzdelem vezéralakja Deák volt, aki a kezdeti ellentétek után idővel mindenkit maga mögé állított. Ferenc József válaszul feloszlatta a lázadó testületet, és újabb négy év önkényuralom, a provizórium következett.
1865 áprilisában egy névtelenül megjelent írásában, a Húsvéti cikkben felvázolta egy új, kompromisszumos rendszer lehetőségét, ami megtette a hatását. Az uralkodó rövidesen összehívta az országgyűlést, és tárgyalni kezdett Deákékkal, bár a megegyezéshez közel két év kellett. 1867-ben létrejött a dualista rendszer, bizonyos engedmények árán helyreállt az alkotmány, júniusban pedig sor került a koronázásra is. Bár Kossuth Deákot megalkuvással vádolta és élesen bírálta az új rendszert, nemzetközi segítség híján a további ellenállásnak már nem volt értelme.
A magányos politikus
A kiegyezés ugyan Deák műve volt, de az új rendben nem vállalt semmiféle pozíciót, így nem érhette az a vád, hogy személyes ambíciói vezették. A koronázásra el se ment, tisztséget vagy kitüntetést nem fogadott el, a miniszterelnöki posztra pedig Andrássy Gyulát ajánlotta maga helyett. Ugyanakkor abszolút tekintélyénél fogva minden törvényjavaslatot véleményezett, a jóváhagyása nélkül gyakorlatilag nem történhetett semmi, a kormányfővel kialakuló konfliktusai elsimítására pedig külön tanácsost alkalmaztak. Egy kortárs szerint ő volt „az állam feje anélkül, hogy kormányon ült volna”, és tekintélyével biztosította az új kabinet legitimitását.
Bár Deák minden megtett egy szabadelvű állam kiépítéséért, egészségi állapota miatt több dologra már nem jutott ideje. Ráadásul a rendszer megszilárdítása érdekében számos választási visszaélés felett szemet kellett hunynia. Idővel a pártja is túlnőtt rajta, a képviselők számára pedig gyakran a személyes és anyagi érdekek váltak a döntővé. Deáknak az a dühös kifakadása, hogy „az ördög a ti vezéretek, nem én”, mindent elmond a helyzetéről.
Kultusza már az életében kialakult. Árusították az arcképét és a mellszobrát, 1865-ben Balatonfüreden, majd a fővárosban közteret neveztek el róla. A pesti Deák Ferenc tér és utca, bár számos, különböző rendszert megélt, azóta is az ő nevét viseli.
Utoljára 1873 júniusában szólalt fel, majd megromlott egészsége miatt visszavonult a közszerepeléstől. Utolsó idejét gyámleányánál, Vörösmarty Ilonánál töltötte családi körében, 1876. január 28-án ott is hunyt el szívinfarktusban.
Halálát követően a parlament a nemzet halottjának nyilvánította, érdemeit törvénybe foglalták. Holttestét az Akadémián ravatalozták fel, ahova még Erzsébet királyné is elment leróni a kegyeletét, míg Kossuth a békülés jegyében koszorút küldött.
Deák ahhoz a nagy politikusi nemzedékhez tartozott, mely az 1830-as években lépett a közélet színpadára. Ebből a generációból 1849 után egyedül ő maradt cselekvőképes, ráadásul 1867 után kapott még egy lehetőséget a polgári Magyarország megteremtésére. Nem rajta múlt, hogy ezt nem sikerült maradéktalanul megvalósítania, de a dualista korszak még így is páratlan modernizációs eredményeket hozott.
Vesztróczy Zsolt
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
