A Ház – a magyar törvényhozás palotája

A Ház – a magyar törvényhozás palotája

„Az Országház múltját és jelenét, építészetét és művészetét ilyen összetetten bemutató dokumentumfilm korábban nem készült. A film egy közös jubileumi ajándék az idén éppen 120 éves Országház részére” – mondta az Országgyűlés elnöke a Főrendiházi ülésteremben mondott köszöntőjében.

Nézők Az ország háza című dokumentumfilm díszbemutatóján a Parlament Főrendiházi üléstermében 2024. június 11-én. MTI/Purger Tamás

Az Országház épülete mindenekelőtt a magyar lélek és sors által formált alkotó erők nagyszerű bizonyossága, a magyar nemzeti géniusz egyik megnyilvánulása. Erről Kövér László beszélt kedden este Az ország háza című dokumentumfilm díszbemutatóján.

Hírdetés

„Az Országház múltját és jelenét, építészetét és művészetét ilyen összetetten bemutató dokumentumfilm korábban nem készült. A film egy közös jubileumi ajándék az idén éppen 120 éves Országház részére” – mondta az Országgyűlés elnöke a Főrendiházi ülésteremben mondott köszöntőjében.
   
Mint fogalmazott, az épületet egykor elődeink alakították, ma pedig az épület alakít bennünket, eszméinkben, életérzésünkben, nemzeti ambícióinkban, és elhivatottságunkban. „Az Országház a magyar államiság, hanem a nemzet önállóságának és szuverenitásának jelképe, az UNESCO által elismert és védett világörökségi helyszín része”.
   
A házelnök arról is szólt, hogy az Országházban Andrássy Gyula egykori miniszterelnök politikai nagyságához méltó Steindl Imre szakmai, mérnöki tehetsége.
   
„Mi, akik hiszünk a nemzeti géniuszban, soha el nem múló hálával emlékezünk Andrássyra, Steindlre és társaira, akik egy adott történelmi korban alázatos és eredményes eszközei voltak a magyar alkotóerőnek. Holott voltak és ma is vannak olyanok, akik ezt soha nem tudják nekik megbocsátani” – mondta Kövér László.
   
Felidézte, hogy a korabeli pesti progresszió képviselői, köztük Ignotus megkísérelték megakadályozni Steindl Imre pályaművének győzelmét, a terv megvalósulását, és később lekicsinylően írt az épületről a Nyugat című lap is. Megjegyezte azt is, hogy 2010 után a balliberálisok a Kossuth tér eredeti állapotának visszaállítását bírálták.
   
Kövér László hangsúlyozta: az Országház épületét az elmúlt néhány esztendőben a világ turisztikai, építészeti látványosságait rangsoroló különböző honlapokon az első helyre is rangsoroltak. „Az épület falai között megforduló látogatók száma az év végére valószínűleg eléri a 650 ezer főt” – tette hozzá.
   
Káel Csaba, a magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos azt emelte ki, hogy az Országház csodálatos épülete maga a történelem, megérdemelt egy átfogó, a történetét a kezdetektől napjainkig bemutató filmet.
   
„Ez lehetővé teszi, hogy az épületsétákon elhangzó érdekes tudnivalókon kívül még jobban megismerhessük ennek a csodálatos épületnek a titkait, el nem mondott történeteit. Hozzátette: hogy ezt elmeséljék, erre a film a legalkalmasabb eszköz. Nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő alkotás született” – jegyezte meg Káel Csaba.
   
Az ország háza című dokumentumfilm rendező-operatőre Nagy András, a narrátor a Gyűrűk Ura előzménysorozatából ismert amerikai színésznő, Ema Horvath. A művet a Budamount Film készítette a Nemzeti Filmintézet támogatásával, az Országház Filmműhely együttműködésével.
   
A 2023 tavaszán forgatott alkotás a neogótikus stílusú, 268 méter hosszú, 96 méter magas, több mint 17 ezer négyzetméteres épületének történelmi, iparművészeti és építészeti gazdagságát mutatja be a nemzetközi közönségnek, közelebb hozva Magyarország ezeréves történelmének sorsfordító pillanatait is.
   
A filmből kiderül például, hogyan vészelte át a második világháborút az épület, amelyet néhány hónap alatt több száz gyújtóbomba és aknatalálat ért. A filmhez nagyon sok olyan technikai eszközt – például drónokat, nagyfényű objektíveket – használtak, amelyek korábban még nem voltak elérhetőek. Így az épületnek olyan pontjait is meg tudták közelíteni, amelyeket még soha senki nem látott.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Káel Csaba, a magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos (elöl, j-b) Az ország háza című dokumentumfilm díszbemutatóján a Parlament Főrendiházi üléstermében 2024. június 11-én. MTI/Purger Tamás
   
A nézők az Országházról készített felvételek mellett szakértőkkel készített interjúk részleteit is láthatják, megismerhetik azokat a heves vitákat, amelyek a 19. században zajlottak az építendő parlament stílusáról. A film felidézi a Tisza István későbbi miniszterelnök elleni 1912-es sikertelen parlamenti merényletet, drámai képsorokkal idézi fel, hogy az 1920-as évek elején, a téli hónapokban majdnem háromszáz olyan gyereket szállásoltak el az Országház üres helyiségeiben, akik a trianoni döntés miatt elcsatolt területekről érkeztek Budapestre. Archív felvételről látható az a felvétel, amely 1956 őszén megörökítette, ahogy egy fiatal férfi felkapaszkodik a Parlament kupolájának 96 méter magas csúcsára, hogy leszerelje a vörös csillagot.
   
Az ország háza várhatóan streamingszolgáltatók kínálatában is megjelenik House of Hungary címen. A dokumentumfilmet június 14-én a MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon mutatják be a közönségnek.
   
A díszvetítésen jelen volt Áder János volt köztársasági elnök, Varga Zsolt András, a Kúria elnöke, valamint a film készítői is.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »