A határon túli magyarság népművészetét mutatja be a Csángó Fesztivál

A határon túli magyarság népművészetét mutatja be a Csángó Fesztivál

Mintegy ötven program, hatszáz közreműködő, köztük moldvai, gyimesi csángók, erdélyi, felvidéki és magyarországi hagyományőrzők, valamint a Magyarországon élő kisebbségi tánccsoportok és zenészek, énekesek mutatkoznak be az augusztus 6. és 11. között zajló 32. Csángó Fesztivál – Európai Kisebbségek Folklór Fesztiválja és Népművészeti Vásár programjában.

A rendezvény a határon túli magyarság népművészetét mutatja be a kisebbségek, nemzetiségek identitástudatának erősítése érdekében – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben, amely szerint a Folklór Kulturális Közalapítvány és a Jászság Népi Együttes szervezi 1981 óta a Nemzetközi Tánc- és Zenésztábort, és főrendezője 1991 óta a Csángó Fesztiválnak.

A magyar nyelvhatár legkeletibb peremén élő moldvai csángók fojtogató légkörben, magyar iskolák, magyar papok hiányában elszántan küzdenek puszta fennmaradásukért – fogalmaznak a közleményben.

Augusztus 6-án este Ez az igaz, ez a jó címmel a jászberényi Viganó Alapfokú Művészeti Iskola szólótáncosainak műsorát láthatják az érdeklődők a Jászság Népi Együttes székházában.

Augusztus 7-én szintén a Jászság Népi Együttes székházában a Duhaj zenekar ad koncertet, amelyet táncház követ.

Augusztus 8-án a város főterén tartják a fesztivál ünnepélyes zászlófelvonását. Közreműködik Molnár László, Kovács Zoltánné Lajos Krisztina, továbbá a Zagyva Banda, az Árendás és a Galagonya Táncegyüttes. Este a Székely Mihály szabadtéri színpadon Sose lesz vége címmel a Csík zenekar koncertezik. Vendégművészként fellép Beck Zoltán és Grecsó Krisztián is. Ezen a napon a főtéri színpadon koncertet ad a Horba Zenekar, a Pháchake Rom Zenekar és a Jász Banda is, és lesz táncház a Duhaj Zenekarral. Éjszaka a Jászság Népi Együttes székházában a Tárkány Művek koncertjén vehetnek részt az érdeklődők.

Hírdetés

Augusztus 9-én a Székely Mihály szabadtéri színpadon lesz látható Színek világa címmel a Jászság Népi Együttes és Khamoro Táncszínház autentikus cigány folklór zenére, táncra, énekre épülő táncos koncertje. A műsorban közreműködik Balogh Melinda (ének), a Szászcsávási Zenekar és a Zagyva Banda. Alkotótársak: Balogh-Vitányi Mária, Balogh Károly, Fundák Kristóf, Nagy Valter, Vajai Franciska. A zenei rendező Farkas Zsolt, a rendező-koreográfus Szűcs Gábor – írták.

Augusztus 10-én délelőtt Folkmise lesz a Nagyboldogasszony Római Katolikus Főtemplomban. Délután Táncforgatag címmel tánccsoportok, táncegyüttesek, hagyományőrzők és egyéb résztvevők táncos-zenés felvonulása lesz látható a város főterén. Este a Táncpanoráma nevű gálaműsorban több táncegyüttes is fellép a Főtéri színpadon. Éjszaka a Parno Graszt ad koncertet a Székely Mihály szabadtéri színpadon.

Augusztus 11-én este a Főtéri színpadon, a Viszontlátásra Jászberény című gálaműsoron hagyományőrző táncosok és zenészek lépnek fel. Közreműködik a Jászberényi Hagyományőrző Táncegyüttes, a Jászság Népi Együttes, a Zagyva Banda, az Árendás, a Barkóca és a Galagonya táncegyüttesek.

A fesztivál tűzijátékkal zárul.

A rendezvény idején koncertekkel, táncházzal, népi gyermekprogramokkal várják a látogatókat, kiemelt program az augusztus 8-tól 11-ig tartó Népművészeti vásár, ahol több mint kilencven kézműves és vásári árus kínálja termékeit.

A rendezvény ad otthon augusztus 7-től 9-ig a 11. Kárpát-Haza Kulturális és Gazdasági Konferenciának a jászberényi Déryné Rendezvényházban.

A fesztivál fő támogatói a Kulturális és Innovációs Minisztérium és Jászberény önkormányzata.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »