Ruszin-Szendi Romulusz szerint az alapelvek ismerete és betartása minden katona számára megkönnyíti a cél elérését, de akár a civil életben is alkalmazható.
„A könyv egy tízéves kutatás eredménye. Szolgáltam Afganisztánban, Irakban, és láttam, hogy a katonák hiába teszik a dolgukat, a háború, a fegyveres konfliktus végeredménye mégsem az, amit elképzeltünk” – foglalta össze tapasztalatait a Magyar Honvédség egykori parancsnoka. Utalt arra, hogy 2007-ben és 2008-ban járt Irakban, ám utána még sokáig nem rendeződött ott a helyzet, ahogy Afganisztánban sem: amikor azelőtt éveken keresztül ott szolgáltak, nem gondolták, hogy ilyen lesz a végkifejlet.
Később az ukrán hadszínteret is végigjárta az ukrán vezérkari főnök meghívásának köszönhetően, és ezek a tapasztalatok vezettek ahhoz a gondolathoz, hogy „ha a katonák jól végzik a dolgukat a harctéren, akkor miért nem érik el az eredményt?” Meggyőződése, hogy a válasz az alapelvekben keresendő. „Ha a felek nincsenek tisztában a háború alapelveivel, akkor könnyű eltévedni, és így nem valósulnak meg a korábban kitűzött célok” – mondta.
Szerinte ezeket az alapelveket mindenkinek tudnia és értenie kell, vezetésnek és katonáknak egyaránt. Pont erről szól a könyv: habár a fegyveres konfliktust általában katonák vívják, előfordul, hogy a civilek is áldozattá, résztvevőkké válnak, utalt ezzel az izraeli–palesztin konfliktusra. Véleménye szerint ezt értenie kell a katonáknak és a vezetőknek, politikai és gazdasági pozícióban egyaránt. Sőt, szerinte ezzel tisztában kell lennie a társadalomnak is.
A könyv első alapelve, miszerint egyenlő feltételekkel nem szabad harcba kezdeni, egy olyan elemzés eredménye, amit nemcsak a katonáknak, hanem mindenki másnak is szem előtt kell tartania. Ruszin-Szendi Romulusz úgy véli,
meg kell találni azt a szegmenst, amiben biztos, hogy felül tudunk kerekedni a szemben álló félen.
Ha ez nincs meg, akkor nem szabad kezdeményezni. Ez katonai értelemben nem jelenti azt, hogy ha egy esetleges támadáskor nem látjuk, miben vagyunk jobbak, akkor fel kell adnunk. Szerinte ilyenkor védekezni kell, ám ez egy kikényszerített harctevékenység. A védekezés tervezett is lehet, de az a lényeg, hogy ne kezdeményezzünk, ha nem tudjuk, hogyan tudunk felülkerekedni.
Arra a kérdésre, hogy a Magyar Honvédség adott esetben támadásra is képes lenne-e, azt felelte, hogy ugyan nincs kifejezett ellenségkép, illetve jelenleg nincs ellenfél, természetesen ez nem azt jelenti, hogy csak védekezésre alkalmas a haderő. Persze elsősorban az ország és a polgárok védelmére kell koncentrálnia a honvédségnek és az államnak, de olykor a legjobb védekezés a támadás, enélkül nem lehet a végső sikert elérni. Hozzátette, a 2017 óta folyamatban lévő haderőfejlesztésban beszerzett fegyverrendszerek alkalmasak támadó hadművelet végrehajtására is.
Az egykori főparancsnok szerint a 21. századi fegyveres konfliktusokban a politikusok döntenek.
Mint kifejtette, nem a katona kezdi, és nem is a katona fejezi be a háborút, ez a jelen harcokban is látszik. A katonai szegmens is fontos, de hangsúlyozta, a könyvben is felbukkanó clausewitz-i háromszög szerint a társadalomnak, a kormányzatnak és a haderőnek az egyensúlya, együttműködése határozza meg egy háborús konfliktus hosszát. Ha itt nincs egyetértés, és a háromból az egyik nem kívánja folytatni a háborút, akkor az a kezdeti összeütközés végét jelentheti, vagy egy teljesen más irányt.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »
