A húszik több mint száz foglyot engedtek szabadon

A jemeni síita húszi lázadók több mint száz foglyot engedtek szabadon vasárnap az ország fővárosában, Szanaában.

Közlésük szerint egyoldalú humanitárius kezdeményezésként kegyelmeztek meg a fogvatartottaknak. "A legtöbbjük humanitárius eset, betegek, sebesültek és idősek" – mondta a húszik egyik illetékese. Hozzátette, hogy kormánykatonákról van szó, akik harc közben estek fogságba.

Hírdetés

Jemen nemzetközileg elismert kormánya ezzel szemben azt közölte, hogy a most elengedett fogvatartottak nem katonák, hanem civilek, akiket a húszi lázadók otthonukból, munkahelyükről vagy mecsetekből raboltak el. "Ezeknek az áldozatoknak a szabadon bocsátása akármilyen indokkal is történt, nem ad felmentést a húszi lázadók bűntetteire" – jelentette ki az X-en a jemeni emberi jogokért felelős tárca miniszterhelyettese.

A Nemzetközi Vöröskereszt közleményben erősítette meg, hogy a "konfliktussal összefüggésben" fogságba esett 113 embert egyoldalúan szabadon engedtek a húszik.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »