A gyulafehérvári szeminárium kápolnájának búcsúját ünnepelték

A gyulafehérvári szeminárium kápolnájának búcsúját ünnepelték

A gyulafehérvári szeminárium búcsúünnepe Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe, az intézmény neve: Megtestesült Bölcsességről nevezett Papnevelő Intézet is az ünnep misztériumára, Jézus fogantatására és születésének hírüladására utal. Gyümölcsoltó Boldogasszony főünnepét idén kivételesen április 8-án ünnepelte az Egyház.

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepét évről évre március 25-én ünnepli az egyház, 2024-es esztendőben azonban ez a nap a nagyhét időszakára esett, ezért – a liturgikus szabályok szerint – az ünneplésre húsvét nyolcadát követően került sor. Ennek megfelelően a szemináriumi kápolna búcsúünnepére is április 8-án, hétfőn került sor.

A délutáni órákban ünnepelt szentmise főcelebránsa Jakubinyi György Miklós nyugalmazott gyulafehérvári érsek volt, a szentbeszédet Nóda Mózes szentszéki tanácsos, egyetemi tanár, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kar kolozsvári intézetének igazgatója tartotta, koncelebráltak a nagy- és kisszemináriumi elöljárók és a papnevelő intézet tanárai.

Az ünnepi szentmise szónoka homíliájában utalt arra, hogy Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén arra emlékezünk, amikor „az isteni gondviselés szeretetéről lehull a fátyol”, ezáltal

Hírdetés

utalva a krisztusi megtestesülés misztériumára. Majd hozzátette, hogy a mai ünnep az igazi tavaszt jelöli, amely megújulással, a régi elhagyásával, az Istennel való és a jövőre tekintő szorosabb együttműködéssel kapcsolható össze. Nóda Mózes kiemelte, hogy amint a néphagyomány szerint ezen időszakban oltják be a fákat, hogy még nemesebb gyümölcsöt hozzanak, úgy „Isten egy nemes ágat, Jézus Krisztust oltotta be az emberiség fájába, hogy olyan gyümölcsöt hozzon, amelynek a hasznát ma is élvezzük”, hiszen a megtestesülés révén kezdetét vette a megváltás misztériuma.

A szónok beszédében rámutatott Mária alázatos feladatvállalására is, amelyre az angyali üdvözletkor került sor, kimondva azt az „igent”, amely a megváltásnak megnyitotta útját. A szentbeszéd végén a szónok, mintegy követendő példaként és üzenetként, Mária alázatosságára irányítva a figyelmet rámutatott: „Egy a fontos, hogy alázattal mennyi szeretetet tudunk adni az embereknek.”

Fotó: Kováts Álmos Botond/SIS

Forrás: Romkat.ro

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »