A Gótikus utat fedezhetik fel a diákok a Rozsnyói Bányászati Múzeummal

A Gótikus utat fedezhetik fel a diákok a Rozsnyói Bányászati Múzeummal

A Gótikus út templomainak csodáival ismerkedhetnek meg a középiskolák és az alapiskolák felső tagozatos diákjai a Rozsnyói Bányászati Múzeum szervezésében 2023. június 15-én és 21-én.

Mint arról korábban beszámoltunk, 2023-at a Falfestmények éve címmel tematikus évvé nyilvánították Besztercebánya és Kassa megyében abból az alkalomból, hogy tavaly tizenkét, Gömörben és Kishontban található templom Európai Örökség címet kapott. Ennek keretében ezeket a látnivalókat számos programmal népszerűsítik.

A Rozsnyói Bányászati Múzeum is bekapcsolódik a Falfestmények éve rendezvénysorozatba, a Gótikus Út polgári társulással együttműködésben ismeretterjesztő kirándulást szervez felső tagozatos és középiskolás diákok részére.

Meglátogatják a Gótikus út gömöri útvonalának néhány templomát, megcsodálhatják a templomok freskóit Pelsőcön, Csetneken, Mártonházán és Gecfalván, majd a tanulók megismerhetik a freskókészítéshez használt pigmentek előállítását, majd maguk is kipróbálhatják a festést, illetve hűtőmágnest vagy a Gótikus út templomait ábrázoló kitűzőket készíthetnek.

Hírdetés

A múzeum közleményében hangsúlyozza, kötelességüknek érzik, hogy széles körben tájékoztassanak arról, mit is jelent az Európai Örökség cím, az milyen értékeket képvisel.

Az Európai Örökség címet olyan helyszíneknek ítélik oda, amelyek jelentős szerepet játszottak a közös európai értékek kialakításában, illetve amelyek ezeknek az értékeknek a szimbólumai. Az olasz mesterek egyedülálló freskói Gömör és Kishont gótikus templomaiban tükrözik az európai kultúrák és értékek egymásba szövődését a művészet, az ásványkincsek kitermelése és feldolgozása, az európai nemzetek közötti tudás átadása terén”

– fogalmazott a múzeum.

A kirándulás résztvevőinek száma korlátozott, így előzetes jelentkezéshez kötött, amit a múzeum munkatársánál, Badin Gabriellánál lehet megtenni a [email protected] e-mail címen vagy a 0907 769 338-as telefontszámon. A diákok számára a részvételi díj 5 vagy 6 euró, az útvonal hosszától függően.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »