A gazdák fellélegezhetnek, továbbra is működhet az Agrárkifizető Ügynökség

A gazdák fellélegezhetnek, továbbra is működhet az Agrárkifizető Ügynökség

Samuel Vlčan mezőgazdasági miniszter úgy döntött, az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) visszakaphatja az akkreditációját. Elmondása szerint sikerült teljesíteni azokat a feltételeket, amelyeket a transzparens és a korrupciómentes működés megkövetel.

Az Agrárkifizető Ügynökség működése akkor került veszélybe, amikor a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) elindította az úgynevezett Marhapásztor-akciót (Dobytkár). A nyomozás során súlyos korrupciós botrányokra derült fény, amelyek a PPA korábbi magas beosztású vezetőit és több hírhedt nagyvállalkozót is érintenek. A NAKA szerint az ügynökségnél kenőpénzért cserébe lehetett elnyerni mezőgazdasági támogatásokat. A kenőpénz nagysága az egyik gyanúsított vallomása szerint a kiosztott támogatások 14 és 25 százaléka között mozgott, a korrupt rendszer pedig csaknem 8 éven keresztül működött az intézményben.

A botrány kirobbanása után az Európai Bizottság mezőgazdasági főigazgatósága (DG AGRI) komolyabban is elkezdett foglalkozni a PPA működésével. Az ügynökség átvilágítása után azt javasolták az akkori mezőgazdasági miniszternek, Ján Mičovskýnak, hogy vonja meg az intézmény állandó akkreditációját. Mičovský így is tett, a PPA pedig úgynevezett átmeneti akkreditációt kapott, amelynek a határideje 2021. október 15-én járt le. Ennyi ideje volt az ügynökségnek arra, hogy elvégezze a szükséges személyi tisztogatásokat, átláthatóbbá tegye az intézmény működését és megvalósítsa a digitalizációra vonatkozó követeléseket.

Samuel Vlčan pénteken bejelentette, a PPA sikerrel átesett az Európai Bizottság ellenőrzésén, így a szervezet ismét visszakaphatta a teljes akkreditációt.

„Az Agrárkifizető Ügynökség korábban sajnos a korrupció szimbóluma volt. Bízom benne, hogy a mai naptól már a vidékfejlesztés reményének a szimbóluma lesz”

– jelentette ki az agrárminiszter. Emellett megköszönte a PPA munkatársainak egyéves munkáját, és megjegyezte, reméli, hogy a megújulásnak köszönhetően a gazdák és a szélesebb közvélemény bizalmát is sikerül visszaszerezni.

Jozef Kiss, a PPA nemrégiben kinevezett vezérigazgatója elmondta, a következő hónapokban is azon fognak dolgozni, hogy visszaállítsák az ügynökség elveszett renoméját.

Hírdetés

Az akkreditáció visszaszerzése minden mezőgazdász számára fontos hír. Patasi Ilona, a Szlovákiai Agárkamara (AKS) elnöke lapunk megkeresésére elmondta, ha az ügynökség nem teljesítette volna a feltételeket, akkor a gazdák támogatásának kifizetése akár éveket is csúszhatott volna.

„Reális veszély állt fent a pályázatok kifizetésével, illetve a jövőre vonatkozó beruházások kihirdetésével kapcsolatban. Ha a PPA nem kapott volna akkreditációt, a szlovák gazdák nagy pénzcsomagtól estek volna el. Az ügynökség feladatait valószínűleg a szomszédos országok sem tudták volna átvállalni”

– mondta az AKS vezetője.

Megjegyezte, hogy nem lepte meg a döntés, hiszen az új mezőgazdasági miniszternek a hivatalba lépése óta ez volt az első és legfontosabb feladata.

„Nagy bukás lett volna a számára, ha ezt nem sikerül megoldania. Egyúttal megjegyezném, hogy a csalások nem az ő minisztersége, hanem a korábbi kormányok idején történtek, vagyis ő inkább csak az elszenvedője volt ennek a helyzetnek, de összességében azt mondhatom, hogy ügyesen megoldotta”

– tette hozzá Patasi.

A már meghirdetett mezőgazdasági támogatások viszont így is késnek. Vlčan elmondta, hogy nyár óta a teljes ügynökség a feltételek teljesítésén dolgozott, így nem volt idejük foglalkozni a beérkezett kérvényekkel. Nem dolgozták fel például az úgynevezett 4.1-es kérvényeket sem – ezek azok a támogatások, amelyeknek az értéke nem haladja meg a 60 ezer eurót. Ezek a pályázatok még tavaly lettek kihirdetve, és 2021 első negyedévében kellett benyújtani a kérvényeket.

Jozef Kiss elmondása szerint transzparensebbé tették a kiértékelési rendszert, így jelentősen csökkent a csalás és az összeférhetetlenség esélye. Ennek az új rendszernek a segítségével újra fel kell dolgozni a beérkezett pályázatokat, Kiss szerint mintegy 1200 kérvényről van szó. Ennek ellenére a PPA vezérigazgatója azt ígérte, hogy az év végéig az összes ilyen kérvényt kiértékelik. Hasonló határidőt ígért a második pillérrel kapcsolatos elmaradt támogatások kifizetésére, illetve az új pályázatok kiírására is.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »