A magyar Forbes hetedszer készítette el a legbefolyásosabb magyar nők listáját, s mint írják, talán ez a legszubjektívebb listájuk mind közül. A lap szerint legnagyobb jelentőségük itt is a konkrétumoknak volt, valamint fontos az is, hogy az elmúlt egy esztendő alatt a korábbiakhoz képest hogyan változott mindez, milyen eredményeket ért el a személy, merre ível karrierje vagy az általa vezetett cég, intézmény pályája.
A lista összeállításakor lényeges volt az is, mekkora a felhajtás egy-egy személy körül: például milyen eléréssel rendelkezik az informális szakmai, illetve női körökben és a közösségi platformokon, hogy vállal-e közéleti szerepet, kockázatot és plusz munkát azért, hogy környezetét is fejlessze.
A felmérésben 2021-ben is kizárólag a magyar és Magyarországon élő vezetőket vették figyelembe, az adatokat pedig részben a Bisnode speciális kutatása biztosította a Forbesnak. A négy lista – üzlet, média, közélet, kultúra – felvezetőjében a Forbes úgy fogalmaz:
Fokozatosan és alaposan alakul át az itthon élő befolyásos magyar nők listája, ahogy az évek során erősödik egy tendencia Magyarországon: egyre inkább az érvényesül, aki közel van az államhoz. Üdítő és ritka színfolt, aki saját vállalkozással és egyéb szakmai-társadalmi tisztségei által jut kapcsolatokhoz és hatalomhoz. Közben több száz fős shortlistjeinket elemezve továbbra is nehéz kijelenti, ki itthon egy személyben a legeslegbefolyásosabb, ki az, aki igazán megérdemli a második és a harmadik helyet. Annyi biztos: aki itt van, az számít.
A közélet top 10+1-es listája így néz ki:
+1 Karikó Katalin, BioNTech AG, vezető alelnök, a Pennsylvaniai Egyetem adjunktusa
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »