A Fidesz rákosmenti metróvonalat ígért, most úgy tűnik mégsem valósul meg

A Fidesz rákosmenti metróvonalat ígért, most úgy tűnik mégsem valósul meg

Szerdán tárgyalja a Fővárosi Közgyűlés a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötésének projektjét, azonban az ezekről szóló tárgyalásokból a XVII. kerület vezetője kimaradt – nyilatkozta Gy. Németh Erzsébet, Budapest főpolgármester-helyettese a Szilágyi Györggyel, a Jobbik országgyűlési képviselőjével hétfőn közösen tartott sajtótájékoztatójukon.

A projektről idén áprilisban tartott egyeztetést a Budapesti Fejlesztési Központ Vitézy Dáviddal az élen, melyből a Horváth Tamás vezette XVII. kerületi önkormányzat kimaradt. Vitézynek sikerült megállapodnia több kerülettel is a fejlesztéseket illetően, azonban már régóta ígérgetik a rákosmenti új metróvonalat is, ami a jelenlegi állás szerint így nem fog megvalósulni.

Az előterjesztéshez egy módosító indítványt nyújtok be, ami arról szól, hogy a gödöllői HÉV és metró összekötésnek legyen egy rákoskeresztúri szárvonala és ez már a beruházás első ütemében valósuljon meg

Hírdetés

– ígérte Gy. Németh. Szilágyi György szerint erre azért is nagy szükség van, mivel a Fidesz Dunai Mónika és Hatvani Zoltán vezetésével becsapja a helyi lakosokat: folyamatosan a közlekedés fejlesztéséről beszélnek, miközben meghajoltak a fideszes központi akaratnak és letettek arról, hogy Rákosmente metróvonalat kapjon – véli a politikus.

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »