Mint arról beszámoltunk, hétfőn letették az esküt az országgyűlési képviselők, ezzel megalakult az új Országgyűlés a negyedik fideszes kétharmad alatt.
A 24.hu azt írja, a házbizottság hétfői ülésén a kormánypártiak döntése nyomán több olyan ellenzéki képviselő is tisztség nélkül maradt, akiket pártjuk pozícióra jelölt. És hogy mire hivatkozott a Fidesz? Az érv az volt, hogy az ellenzéki politikusok „alkotmányos rend elleni lázítást” valósítottak meg.
A lap úgy tudja,
a Fidesz, illetve Kövér László házelnök két DK-s politikust, Varju Lászlót és Arató Gergelyt, illetve a Párbeszédes Jámbor Andrást minősítette alkalmatlannak a posztok betöltésére, lehúzva nevüket a listáról, így nem is szavazott róluk a parlament.
Varju Lászlónak a népjóléti bizottság elnöki posztját szánták, végül azonban csak tagként került be a testületbe. A DK-s politikus igen sok pénzt veszített a döntéssel, mivel a bizottsági elnöki poszt csaknem egymillió forintot jelent a jelenleg 1 millió 316 ezer forintos képviselő bruttó alapbéren felül.
Arató Gergelyt a DK az Országgyűlés jegyzői tisztségére javasolta, de ő sem kapta meg a pozíciót, pedig a tizenkét jegyző közé öt ellenzéki politikus is bekerült.
Arató „bűne” az volt, hogy tavaly szeptemberben egy parlamenti felszólalásában arról beszélt, ha győz az ellenzék, a „kukába dobják az alaptörvényt”. Azt is mondta, hogy az alkotmány „egy fabatkát sem ér”, és egyetlen célja, hogy a jelenlegi kormány korlátlan hatalmát biztosítsa.
A 24.hu információi szerint a házbizottság hétfői ülésén Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője közölte, hogy Varjuval és Aratóval szemben az alaptörvény egyszerű többséggel való megváltoztatásának szándéka a kifogás, a házelnök ezért döntött úgy, hogy az ő jelölésüket nem veszi figyelembe.
A Párbeszédes Jámbor András a jegyzői kinevezését bukta. Facebook oldalán azt írta, szerinte Kövér a Házbizottság ülésén elmondta, azért nem engedik őt a jegyzői posztra, mert nem tartják elég elhivatottnak a jegyzői munka iránt, így nem érdemli meg, hogy a jegyzői munkaközösség része legyen.
Mint megírtuk, az Országgyűlés minden esetben nagy többséggel szavazta meg a Kövér László által összeállított névsort. Eszerint a legtöbb tisztséget az MSZP (6; 1 elnök, 5 alelnök), és DK (6 alelnök) kapta, a Jobbik ötöt (1 elnök, 4 alelnök), a Párbeszéd 2 alelnök, az LMP pedig 1 elnöki tisztségnek örülhet. A Mi Hazánk 1-1 elnöki és alelnöki hellyel gazdagodhat. A Momentum végül nem vállalt fel bizottsági és parlamenti tisztséget.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »