„A fehér férfiak nem velünk egyenlőek, hanem a rabszolgáink lesznek. Az idők változnak.”

„A fehér férfiak nem velünk egyenlőek, hanem a rabszolgáink lesznek. Az idők változnak.”

Sasha Johnson ezekkel a mondatokkal indította útjára Nagy Britannia első kizárólag feketéket tömörítő pártját, a TTIP-t. Nagy Britanniában köztudott, hogy a következő brit parlamenti választásokon már ringbe szálló politikai tömörülést a Black Lives Matter mozgalom inspirálta. A vérlázító politikai beszédről részletesen tájékoztatott a Daily Mail és a Sunday is. A liberális hangadók megpróbálták mentegetni Sasha Johnson szavait, de a “hölgy” utóbb a Twitteren is egyértelművé tette, hogy mindent szóról szóra pontosan úgy kell érteni, ahogyan elmondta.

Sasha Johnson már kicsivel korábban is elhíresült megszólalásaival, amelyekben nyíltan és töményen gyalázta a fehéreket, és azzal, hogy alkalmanként korbáccsal ütötte a tömeget, mintha azok máris az elképzelt rabszolgái lennének.

Hírdetés

– mondta pártindító beszéde végén nem kis cinizmussal, majd lesétált az emelvényről az afrikai diktátorok kellékeivel jól felszerelkezve; katonaruhában, golyóálló mellényben, (kamu?) puskával a kezében.

Nos, ennyit a “fejlett nyugati államok” társadalmáról-kultúrájáról-közbiztonságáról, a színes bőrűek mozgalmáról, a nők politikai szerepvállalásáról, a feminizmus “jogegyenlőségi” céljairól, és a mindezt egy katonai sapka alatt egyesítő “interszekcionális feminizmus”-ról.


Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »