A DAC-tól távozó Dominik Kružliak a görög élvonalba igazolt

A DAC-tól távozó Dominik Kružliak a görög élvonalba igazolt

Az új bajnoki idényre készülve javában dübörög az átigazolási piac, nincs ez másképp a Fortuna Ligában sem. Az előző idényben ezüstérmes DAC négy év után távozó védője Dominik Kružliak is külföldön folytatja pályafutását.

A Dunaszerdahelyről négy év után távozó Dominik Kružliak máris aláírt új csapatához, miután a görög élvonalban szereplő FC Volos csapatában folytatja pályafutását a 26 esztendős védő, jelentette be a görög együttes hivatalos honlapján. A tapasztalt védőjátékos azok után távozott a DAC együttesétől, miután lejárt a szerződése és a tárgyalások során nem sikerült megegyezniük a folytatásban, így elváltak útjaik.

Hírdetés

A DAC történelmének első labdarúgójaként több mint 1200 percet játszott le az európai kupasorozatokban, ahol 14 mérkőzésen kapott szerepet, míg a Szlovák Kupában kilenc alkalommal szerepelt és két gólt szerzett.

A rutinos védő a Rózsahegy színeiben is 134 bajnokin lépett pályára a szlovák élvonalban, így összesen 239 bajnoki mérkőzéssel a háta mögött igazolt a görög bajnokságba.

A Volos a görög élvonal legutóbbi idényében a hatodik helyen végzett. A DAC távozó játékosa ingyen csatlakozik a görög gárda keretéhez.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »