A DAC legyőzte az újoncot, a Trencsénnel játszhatnak a nemzetközi kupaszereplésért

A DAC legyőzte az újoncot, a Trencsénnel játszhatnak a nemzetközi kupaszereplésért

Kedd este a nemzetközi kupaszereplésért zajló rájátszás elődöntőjében hazai közönség előtt léphetett pályára a dunaszerdahelyi DAC az újonc Liptószentmiklós ellen. A sárga-kékek a papírformának megfelelően legyőzték a liptói együttest, ezzel a bejutottak a döntőbe, ahol a Trencsénnel küzdhetnek meg a nemzetközi kupaszereplésért.

A dunaszerdahelyi sárga-kékek első alkalommal léphettek pályára a nemzetközi kupaszereplésért zajló rájátszásban. A DAC a bajnokságban a tabella negyedik helyén zártak, ami eredetileg nem jelent automatikus kupaindulási jogot a nemzetközi porondon.

Ehhez elsőként az újonc Liptószentmiklós együttesét kellett legyőznie Joao Janeiro együttesének, aki eltiltása után visszatérhetett a DAC kispadjára. A MOL Aréna gyepszőnyegére négy magyar játékos futhatott ki a kezdőcsapat tagjaként a Liptószentmiklós elleni mérkőzésen. A hazaiaknál a kapuban ezúttal is Veszelinov Dániel kapott lehetőséget, valamint Balogh Norbert és Szánthó Regő is a kezdőcsapat tagja volt a sárga-kékeknél, míg a vendég liptói együttesben a felvidéki Pinte Patrik is lehetőséget kapott.

A hazaiak jól kezdtek, a negyedik percben először Krstović került helyzetbe, de ez a lehetőség még kimaradt. Három perccel később már nem úszta meg gól nélkül az újonc, Szánthó beívelése után Verlinden középre fejelte a labdát, majd Nebyla a hálóba lőtt, igaz a kapus is hozzáért, de így sem tudta megakadályozni a gólt.

Hírdetés

A hazai vezetés megszerzése után, nagyon hamar kétgólos előnybe is kerülhetett volna a csallóközi együttes, azonban Krstović ziccerét a vendégek hálóőre nagy bravúrral védte. A mérkőzés 19. percében kis híján felvidéki gól született a MOL Arénában, ugyanis a vendégek csallóközi játékosa, Pinte Patrik ziccerben fejelt Veszelinov kapuja mellé. A hazaiak nagy kedvvel futballoztak, ami helyzetekben is megmutatkoztak. A 21. percben Verlinden veszélyes lövése éppenhogy csak elkerülte Sváček kapuját. Az első félórához közeledve a házigazdák egy formás támadás után megduplázták előnyüket, Baloghtól indult az akció, ami után Krstović tüzelhetett a kapura, a liptóiak kapusa azonban nem tudta megfogni a labdát, amit Ciganiks köszönt szépen és közvetlen közelről a kapuba lőtt. Az hazaiak félórányi játékot követően megnyugtató kétgólos előnybe kerültek.

Az első félidő hajrájában is a sárga-kékek futballoztak gólveszélyesebben, a 34. percben Ciganiks remek labdával hozta gólhelyzetbe a DAC házi gólkirályát, de Krstović zicceréből ezúttal sem lett gól. Öt perccel az első félidő vége előtt Szánthó is helyzetbe került egy szabadrúgás kombináció után Krstović passzolt a magyar játékoshoz, majd lövését ismét a vendégek hálóőre hatástalanította. Az első félidőben hátralevő részében az eredmény már nem változott, a DAC kétgólos előnyével mehettek szünetre a felek.

Szünetről visszatérve a vendégek aktívan kezdtek és próbáltak visszajönni a mérkőzésbe. Az újonc az 52. percben helyzetbe is került Pinte Patrik távoli lövését Veszelinov védte.

A találkozó 58. percében a DAC végleg eldöntötte a továbbjutás kérdését és a csereként beálló Andzouana talált a kapuba Krstović zseniális passza után.

A hazaiak nem sokkal később újabb gólt szereztek, két gólpassza után Krstović a kapuba is betalált. Két csere között a vendégek szépíteni tudtak Kačerík révén. A találkozó hajrájában a hazaiak újabb gólokat is szerezhettek volna, de ezek rendre kimaradtak. A Liptószentmiklós tíz perccel a lefújás előtt kettőre csökkentette hátrányát, a szintén csereként beálló Flak két dunaszerdahelyi védő között kapott labdát, majd a hosszúba gurított. A sárga-kékek a folytatásban kézben tartották a mérkőzést és a lefújásig megőrizték előnyüket. A DAC magabiztos sikerével bejutott a nemzetközi kupaszereplésért zajló rájátszás fináléjába, ahol pénteken szintén hazai közönség előtt a Trencsén csapatát fogadja Joao Janeiro csapata.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »