A cseh lakosság fele veszélyként tekint a bevándorlókra

Csehországban a lakosság 50 százaléka veszélyként tekint a bevándorlókra – derül ki abból az országos felmérésből, amelyet az akadémiai CVVM közvélemény-kutató intézet készített. A válaszadók 35 százaléka szerint viszont a bevándorlók nem okoznak problémát az ország számára.

Az országos felmérést, amelynek eredményét csütörtökön hozták nyilvánosságra Prágában, január 31. és március 20. között készítették reprezentatív mintán.

A CVVM megjegyzi: az utóbbi 20 év hasonló felmérései közül most a legalacsonyabb azok aránya, akik negatív véleménnyel vannak az országba érkező bevándorlókról. Az akadémiai kutatóintézet 2003-tól készít rendszeresen országos felmérést a migrációról. Az elsőn a megkérdezettek 75 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a bevándorlók problémát jelentenek Csehország számára. Ez az arány 2019-ben 64 százalékra csökkent.

A mostani felmérésben a közvetlen lakhelyét érintő kérdésre 24 százalék mondta azt, hogy a bevándorlók jelenléte nehézségeket okoz. Az emberek mintegy 60 százaléka szerint a helyi lakosság és a bevándorlók között nincsenek súlyosabb gondok.

Az elmúlt években folyamatosan csökkent az olyan települések aránya, amelyek lakosai nem szembesültek bevándorlókkal. 2019-ben még a megkérdezettek 19 százaléka tudta úgy, hogy lakóhelyén nem élnek bevándorlók, a mostani felmérésben már csak kilenc százalék. A CVVM szerint a helyzet alakulását befolyásolta, hogy az Ukrajna ellen indított orosz háború tavaly februári kezdete óta olyan nagy számban érkeztek Csehországba ukrán menekültek, hogy szinte minden településre jutott belőlük. A prágai belügyminisztérium hivatalos kimutatása szerint április elején több mint 325 ezer ukrán menekült tartózkodott Csehországban.

Hírdetés

A bevándorlókkal való együttélést helyi szinten a korábbi években is sokkal alacsonyabb arányban minősítették negatívan. A közvetlen lakókörnyezetüket érintően a legmagasabb arányban, 35 százalékban, 2015-ben válaszolták azt, hogy a külföldről érkezettek jelenléte nehézségeket okoz. Nyilvánvaló, hogy ez az Európai Unióba irányuló akkori nagy migránshullámmal hozható összefüggésbe – mutattak rá a szociológusok.

A CVVM felmérése szerint a bevándorlást a baloldali pártok választói jóval nagyobb mértékben utasítják el, mint a jobboldaliak.
Mindazonáltal a csehek többsége úgy véli, hogy az országban letelepedő bevándorlók nagymértékben hozzájárulnak a különféle betegségek terjesztéséhez (56 százalék) vagy a bűnözés növekedéséhez (52 százalék). 2019-ben ezek az arányok is valamivel magasabbak voltak.

A mostani felmérés szerint a megkérdezettek 27 százaléka látja úgy, hogy a bevándorlók gazdagítják a cseh kultúrát, illetve pozitívan befolyásolják a társadalom elöregedése okozta helyzetet. Korábban ez az arány 20 százalék körül mozgott.

(MTI)

Korábban írtuk: Felmérés: a háború sem segített az ukránok megítélésén a csehek körében


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »