Pénteken 10.30-kor megkezdi munkáját az ellenzéki pártszövetség képviselői által megalakított Covid 2021 Vizsgálóbizottság.
A testület célja, hogy képet adjon az Orbán-kormány koronavírus-járványban mutatott teljesítményéről, és átfogó jelentéssel járuljon hozzá a jövőbeli kihívások kezeléséhez – olvasható a Jobbik, a Párbeszéd, a Demokratikus Koalíció, az LMP, valamint az MSZP, és a Momentum közös közleményében.
Kiderül továbbá, hogy a Covid 2021 Vizsgálóbizottság kiemelten foglalkozik majd a kormány járványügyi, gazdaságvédelmi és vakcinabeszerzésekkel kapcsolatos döntéseivel, illetve azzal, hogy az intézkedések valóban a magyar társadalom érdekét szolgálták-e, és milyen tanulságok vonhatók le azokból.
A munkát független szakértők segítik majd; az első ülésen részt vesz
Ugyancsak meghívást kapott a Covid 2021 Vizsgálóbizottságtól
„Az ellenzéki pártszövetség öt országgyűlési frakciója, a DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP és a Párbeszéd – a Momentum támogatásával – január végén rendkívüli ülés keretében kezdeményezte a parlamenti vizsgálóbizottság felállítását, hangsúlyozva: a magyar emberek életét és megélhetését érintő, javító kérdések túlmutatnak a pártálláson, így fontos, hogy a munkában a Fidesz-KDNP képviselői is szerepet vállaljanak. A kormánypárti képviselők azonban nem jelentek meg a rendkívüli ülésnapon, lépésükkel félreérthetetlenül üzenve: nem kívánnak hozzájárulni a pontos és felelős tájékoztatáshoz”
– fogalmaztak.
Meghiúsítja az ellenzék rendkívüli parlamenti ülését a Fidesz-KDNP
Február elsejére, vagyis ma 13 órára az ellenzéki pártok rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezték – ahogy azt múlt kedden is megírtuk. A kormánypártok azonban nem kívánnak azon jelen lenni. Napirendi javaslataik – a médiaszolgáltatásokról szóló törvényjavaslat mellett – három különböző, a kormányzat vészhelyzetbeli tevékenységére reflektáló vizsgálóbizottság felállítása.
Egyébként az ígéret szerint a Covid 2021 Vizsgálóbizottság ülését, valamint az azt követő sajtótájékoztatót az érdeklődők – az ellenzéki pártok Facebook-oldalain – élőben kísérhetik figyelemmel.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »