A 2022-es csapdája az a paradoxon, ami a másfél év múlva esedékes választás függvényében gátolja meg a politikai közbeszéd jelen idejű javulásának lehetőségét, annak ellenére, hogy a 2022-es választáson olyan információk alapján kellene a választópolgárnak saját szavazatáról döntenie, amely információk abban segítenék őt, hogy az általa népképviseletre kijelölendő párt vagy pártszövetség mennyire alkalmas magára a kormányzásra?***
Bármennyire is meglepő, avagy egyesek számára bármennyire is kifogásolható, az ellenzék már 2018 májusában megkezdte a 2022-es kampányt. Ezt a kampányt töretlenül, mindenre és mindenkire tekintet nélkül, egyetlen nap szünetet sem engedélyezve maguknak, folyamatosan viszik előre. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy a pandémia elleni védekezést is politikai tőkévé kívánták/kívánják kovácsolni, valamint, hogy sem nemzeti ünnep, sem karácsony, sem semmi más esemény nem gátolja meg őket a napi rutinná váló orbánozásban.
Nem történt meg tehát az a fajta status quonak számítandó, bár egyre inkább az utópia szintjén mozgó kívánalom, hogy a választás után kialakult erőviszonyokat mindenki tiszteletben tartva, érdemi munkát végezve segítse az ország működését.
Ehhez az algoritmushoz természetesen egy kormányzó pártszövetségnek igen nehéz, mondhatni lehetetlenség idomulnia. Kiváltképp azért, mert a politikai közbeszéd folyamatos durvulása nem csupán hazánkra nézvést, hanem (kis kivételtől eltekintve) világviszonylatban is sajnálatos tény. így a honi ellenzék olyan erős visszacsatolást kap saját nemtelen korteskedésének igazolására, ami még inkább arra sarkallja őket, hogy egyre durvább, egyre visszataszítóbb eszközökhöz folyamodjanak céljuk, a kormányváltás elérése érdekében.
S ha akadnak is hibák a kormányzati kommunikációban, azok bizony erre vezethetők vissza. Nem lehet ugyanis egyszerre az ellenzéki álhírekre, hamis vádakra, a valóban meglévő hibák elefántméretűvé dagasztására mindig úgy reagálni érdemben, hogy az mindenki számára tetsző politikai diskurzust eredményezzen (vagy legalábbis annak a látszatát keltse), közben pedig életben tartani a covid-sújtotta gazdaságot, levezényelni a védekezést, egyszóval országirányító tevékenységet folytatni.
Így alakult ki az a sajátságosan furcsa állapot, amelyben minden jóravaló, gondolkodni képes és gondolkodó választópolgár a két kurzus közötti mielőbbi politikai konszenzus megteremtését sürgeti, ugyanakkor a különféle tömegbefolyásoló technikák miatt ők maguk is gátjává válnak e folyamatnak. Márpedig a konszenzusra szükség lenne, és most lenne rá szükség. Nem csupán azért, mert az egyre mélyülő ellentét sokszor a gazdaság működését is veszélyezteti, hanem azért is, mert e tendenciát folytatva a választópolgár egész egyszerűen kiábrándul „a” politikából, s „a” politikusokból, ugyanazon mérőn mérve mindent és mindenkit.
Ez azt fogja eredményezni, hogy a biztos szavazókat leszámítva majd’ mindenki amolyan protest-szavazással fog élni – ki ezért, ki azért, ki erre, ki arra. A kormánykritikusok az ellenzéki összefogásra adják le voksaikat, mondván, hogy elég volt az Orbán-kormányból, jöjjön végre más. Az ellenzéket elutasító hezitálók pedig a jelenlegi kormánypártokra, mondván, hogy a szélsőjobbról szélsőbalra sodródott Jobbikkal kiegészült összefogás, ami az országrontó DK-val és Momentummal „szódával elment volna”, immáron vállalhatatlanná vált.
Nincs jó hírem tehát azonban azok számára, akik a mielőbbi párbeszédet sürgetik. A 2021-es év egyre több személyeskedő, populista támadás csatatere lesz majd, 2022 márciusára pedig olyannyira elmérgesednek a viszonyok, hogy bízvást állíthatom, akkora szakadék képződik a két kurzus között, hogy annak fényében ez a mostani meglévő csupán könnyen átléphető ároknak tűnik majd.
***Hogy a választás után mi történik, az igen nehezen modellezhető. Akkor is, ha a Fidesz-KDNP megőrzi kétharmados többségét, s akkor is, ha az ellenzéki összefogás szerez kétharmados felhatalmazást.Amennyiben viszont bármelyik kurzus győzelmével egyszerű többség alakul ki, a kormányzás kontinuitása érdekében szükség lesz valamiféle konszenzusra, s ez nem utópia, hanem reális kívánalom, úgy is mondhatnám, hogy a választók által elvárt népakarat lesz majd.
Ma még nem tudjuk, hogy vajon a védőoltás gátat vet-e a világjárványnak, vagy várhatóak lesznek esetleg újabb megszorító intézkedések. Ahogyan azt sem tudjuk, hogy az Európai Unió által folyósítani kívánt támogatások és hitelek (időben) kifizetésre kerülnek-e? Ez a két legnagyobb kérdés határozza majd meg mind az ellenzéki, mind a kormánypárti retorikát az elkövetkezendő hónapokban.
Az mindenesetre teljesen bizonyos, hogy a választópolgárok szeretnének már kilépni ebből a patthelyzetből, s szeretnék elérni azt az optimális állapotot, ahol egy kampány nem azonnal a választás után kezdődik, s nem négy évig tart.() VBT ()Kiemelt kép: matricasziget
The post A 2022-es csapdája appeared first on VBT.
Forrás:vbt.pestisracok.hu
Tovább a cikkre »
