A magyar liberalizmus látványos bukása alapvetően kulturális jelenség (az elmaradt hazai polgárosodás jele), de ezen túlmenően a hazai baloldal identitástévesztése és politikai kudarca. Az a tény, hogy a magyar liberalizmus ügyét annak idején egy alapvetően balos-radikális, képviselőinek összetételében poszt-marxista (sőt egykor még inkább balra álló) mozgalom (az SZDSZ) vette magára, és ennek a maradékai tartják ma ideológiai és nyelvi ellenőrzésük alatt, csak segített Orbánnak elültetni az ellenszenvet iránta. Well, mondhatja bárki, bár szégyenletes érv, hogy zsidó származású alapítói miatt önmagától is hátrányból indult, lehetőséget adva az évszázados politikai kulturális törés vonal továbbmélyítésére, de nekem meggyőződésem, hogy ha ezek a vezetői valóban liberálisok lettek volna (és nem radikális identitásbaloldaliak), netán tehetséges politikusok is, akkor ma nem itt tartana a magyar liberalizmus.
A (klasszikus) liberalizmus világ életében egyetlen egyenlőséget ismert el, a törvény előtti egyenlőséget, amelyet egy erkölcsi érvből — az ember Isten előtti vagy természetjogi értelemben vett egyenlőségéből vezetett le. Ezen kívül kapitalista, az autonóm társadalom és közösségeinek, és a minél kisebb államnak a híve volt. Minden, ami a mai magyar radikális baloldal nem, amely függetlenül a szociális vagy értelmiségi-szimbolikus érdeklődésétől, mindent egyenlősítene erkölcsöktől kezdve identitásokon át szociális jogosultságokig, így jutva el a relativizmusig, és a természetes közösségek elleni ellenszenvig — mindezt pedig az ismert arroganciával. Nem csoda, hogy a magyar társadalomban — Orbán ide vagy oda — kudarcra ítéltetett. Nagy kárára a liberalizmusnak Orbán egyetért e baloldaliakkal az önmeghatározásukban, és együtt kedvtelve járatják le a liberalizmust — az egyik inkább butaságból, a másik inkább ravaszságból. Így folyik ez már lassan két évtizede.
Ennek a baloldalnak a kedvenc politikai ellenérve bármire (amikor az érvekből már végképp kifogyott) a rasszizmussal és a fasizmussal való hajigálódzás: nem látva, hogy ezzel megint csak annak az ügynek árt a leginkább, amit védeni gondol. Ahol mindenki rasszista (aki nem baloldali radikális), ott senki sem rasszista. Pedig vannak szép számmal igaziak is. Magam is többször voltam már rasszista és fasiszta ebben a körben, egy csapásra közel kerülve Szálasihoz és Hitlerhez, ami mégiscsak enyhe aránytévesztés, hogy finoman fogalmazzak. Érdekes inkompetenciája ebben a kontextusban a nevezett fasisztázóknak, hogy egyfelől multikulturalizmusról beszélnek, másfelől megtiltják a megfigyelőnek a kultúrák beazonosítását és néven nevezését, mert ezzel az ember állítólag faji alapon profilíroz. Érdekes ebben egyrészt a gyors összekeverése két gázrózsás kis konyhájukban a kultúrának és a fajnak (!), de érdekes pusztán az az inkoherencia is, amellyel a kulturális identitást és megnyilvánulásait elvont módon és pozitív diszkrimináció céljából harsányan támogatják (vö. politikai korrektség), de ha az ember a saját kultúrájának védelmében teszi ezt (mintegy a posszibilis ellenség azonosítása céljából), akkor rasszizmust kiáltanak rá — lásd a muszlim kultúra/kultúrák jegyeinek és képviselői gondolkodásának és beazonosítási lehetőségeinek tilalmát.
A baloldali radikalizmus ma oda jutott, hogy feladta a liberalizmus eredeti erkölcsi rendszerét (nem beszél természeti törvényről vagy erkölcsi rendről, kis államról, autonóm közösségekről, meritokráciáról, és közben mélyen antikapitalista-egalitárius): magyarán kihátrált a liberális demokrácia mögül az identitásharc örvén. A civilizáció már nem is az emberi jogok egyetemességén alapul, hanem a kultúrák összehasonlíthatatlanságán. Utoljára azt kérdezném: vajon milyen erkölcsi alapja van (a szólásszabadság adta lehetőségeken és a mások elméjének előzékeny formában tartásán kívül), hogy komolyan vegyék, amikor az ún. liberalizmusa képtelen volt megvédeni a liberális demokráciát (1990-2010), és közben váltig liberalizmusnak hazudja a liberalizmus végtelen kárára a saját balos, identitásharcos radikalizmusát? A kérdésre a válasz, hogy miért tehetetlen a magyar liberalizmus: mert nincs. Mert megfojtották, mielőtt újjászülethetett volna a 19. század után.
Forrás:hafr.blog.hu
Tovább a cikkre »
