„Nem kell félnünk!” – erős üzenetek a DPK békegyűlésén

„Nem kell félnünk!” – erős üzenetek a DPK békegyűlésén

A remény erejére és a béke értékére hívták fel a figyelmet a Digitális Polgári Körök (DPK) háborúellenes gyűlésének felszólalói szombaton Kecskeméten.

Az eseményen Szabó Zsófia DPK-nagykövet felidézte, hogy kisfiának arról beszélt, „hálát kell adniuk, hogy Magyarországon béke van, amit meg is kell tartani”. Tápai Szabina EHF Kupa-győztes kézilabdázó, háromgyermekes édesanya erre reagálva elmondta, hogy számos helyen élt a világban, de Magyarországon biztonságban érzik magukat, és „az otthon neki itthon van”.

Rákay Philip producer, DPK-nagykövet szerint „az orvosok a béke hídjai”, és felidézte, hogy a szomszédban zajló háborúban a becslések szerint nagyjából egymillió embert senki nem tudott megmenteni.

Óváry Csaba, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház főigazgatója szerint a munkájuk és a béke szorosan összetartozik. Az orvosok életet adnak, időnként életet mentenek vagy egészségben eltöltött éveket igyekeznek nyújtani – fogalmazott, hozzátéve, hogy a béke számukra azt jelenti, hogy nap mint nap tudásuk legjavát tudják nyújtani. „Az egészségügyben nemcsak gyógyítani kell, de tudni kell reményt adni, és visszaállítani a jövőbe vetett bizalmat” – tette hozzá.

Cseke Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója szerint a remény az egyik legnagyobb lehetősége a magyaroknak, mert bármilyen nehéz helyzetben is voltunk vagy vagyunk, a remény erőt és biztonságot ad, fényt és utat mutat – fogalmazott, kifejtve, hogy „azt sugallja, nem kell félnünk, hiszen együtt bátrak és erősek vagyunk” – tette hozzá.

Fekete Rajmund történész, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója úgy vélte, az, hogy az Amerikai Egyesült Államok elnöke Donald Trump lett, azt jelenti, hogy Magyarország a békepolitikájában reális esélyt és nagyon erős szövetségest kapott.

Mint kifejtette: semmi mást nem akar az ország, mint megtartani a kultúráját, a vallási hagyományait, a történelmét, a család fontosságát, és ezért „nem tűrjük el, hogy kívülről beleszóljanak abba, hogy hogyan éljük az életünket, hogyan neveljük a gyermekeinket vagy hogyan csináljuk a politikánkat” – húzta alá.

Hírdetés

A történész szerint ez mind abból fakad, hogy Magyarország 1100 éves története során „birodalmak jöttek és mentek a fejünk fölött, de mindenkit túléltünk”. És azért éltük túl, mert mindvégig hűek maradtunk önmagunkhoz, nemzeti szuverenitásunkhoz, amelynek a krédója ma is ugyanaz, mint a 19. század közepe óta, hogy „éljen a magyar szabadság, éljen a haza” – tette hozzá.

Takácsné Stalter Judit, Császártöltés polgármestere felidézte, hogy településük megszenvedte a XX. század eseményeit. A háború és annak következményei, a málenkij robotra kitelepítés gyakorlatilag megfelezték Császártöltés lakosságát. Mint kifejtette: a tragédiák okozta lelki sérülések – a meghurcolás, a fájdalom vagy a félelem – életük végéig elkísérte a császártöltésieket.

A polgármester véleménye szerint a szülőknek, a pedagógusoknak és mindazoknak, akik ismerik a történelemnek ezt a szörnyű időszakát kötelességük továbbadni a gyerekeknek, hogy tudjanak róla a fiatalok, és amikor dönteni kell, akkor ezt ne felejtsék el.

Bán János író, Kecskemét kulturális alpolgármestere szerint „a Hunyadiak gondolati és szellemi örököseiként” ugyanúgy hiszünk abban, hogy meg kell védeni ezt a hazát, meg kell őrizni a hitet – fogalmazott, hozzátéve, hogy „Istennek hála vannak példáink a történelemből arra, hogy ezt a legnehezebb körülmények között is meg lehet tenni” – húzta alá.

Mint kifejtette: a karácsony közeledtével a békét és a békességet várhatjuk, és bízhatunk benne, hogy nemzetünkben egy kicsit csitulnak az indulatok – mondta, kifejtve, hogy ugyanakkor „nehéz küzdelmek várnak ránk”.

Reményét fejezte ki, hogy „egy év múlva környezetükben, a szomszédainkban is béke lesz, csitulni fognak a fegyverek” – fogalmazott.

Farkas-Wodring Kata kiskunhalasi önkormányzati képviselő az ifjúság helyzetéről szólva elmondta, hogy a fiatalok Európában, Magyarországon érezhetik leginkább biztonságban magukat, nincs bevándorlás miatti bizonytalanság. Fontosnak tartotta továbbá, hogy aki szeretne, az talál magának munkahelyet.

Ballus Tivadar szerint a fiataloknak lehetőségük van arra például, hogy nyaranta beutazzák az országot akár 2000 forintért és bármelyik fesztiválra biztonságban eljuthassanak. Emellett támogatják céljaik elérését egyebek mellett a 25 év alattiak szja-mentességével.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »