A Betyársereg és a szurkolók elérték a Keleti Pályaudvar kiürítését

A Betyársereg és a szurkolók elérték a Keleti Pályaudvar kiürítését

A Betyársereg jelentős számban jelen meg a Népligetben a Magyar-Román EB selejtező mérkőzés megtekintése miatt. Persze volt más célunk is, méghozzá a Keleti-Pályaudvar. Nézzük, hogy mi történt a Magyar-Román EB selejtező estéjén! A Betyársereg beszámolója.

A betyárok félszázan, az ország különböző pontjairól, jelenlétükkel erősíteni próbálták az ultrákat és drukkereket a Népligetben. A helyzet teljesen békés volt, de a karhatalom tudta, hogy a meccs után ez a tömeg nem biztos, hogy hazamegy. A cél inkább a migránsok miatt Közel-keleti Pályaudvarnak csúfolt hely lesz.

A liberális média már most tele van azzal, hogy a focidrukkerek meg a szélsőségesek törtek-zúztak a városban. De mi is az igazság? Az igazság az, hogy 2006 után ismét a tömegbe lövetett a hatalom. Nem is akármilyen módon, hiszen a több ezres békés tömegben családok, kisgyermekek, nők is voltak, akik mit sem sejtve buzdították csapatunk. Aztán egyszer csak jöttek a könnygázgránátok. A Betyársereg tagjainak beszámolója szerint minden ok nélkül elkezdtek lőni, miközben a szurkolók épp a büfénél álltak sorban. A végső cél a tömeg szétdarabolása volt. Ezért oszlattak a meccs előtt, alatt és utána is.

Lázárék mindeközben péntek este 8 órára rendkívüli ülést hívtak össze. Itt bejelentették azt, hogy járatokat indítanak a keletiből Hegyeshalom felé. A kormány tudta, hogy a tömeg végső célja a migránsok által megszállt Keleti Pályaudvar lesz. A Betyársereg célja is ez volt. Erőinket a támadások több részre szakították, így egységesen nem tudtuk elérni a pályaudvart. Egy kisebb csoportunknak azonban sikerült.

Villamossal akarták megközelíteni céljukat, amely “véletlenül” 30 percet késett és közben látták, amint csapatszállítók tartanak a keleti felé. Végül elindult a villamos, amelynél persze látszott, hogy kihagyja a pályaudvar megállóját, így előbb leszálltak a harcosok. Az állomást persze lehetetlenség volt megközelíteni. Beöltözött droidok védték, a kiürítés alatt álló épületet.

Hírdetés

A betyárok a rendőröket kicselezve a II. János Pál Pápa Térre indultak, ahogy haladtak, jelenlétükre már rohantak is a bevándorlók. A térre érve a rettegő migránsok 300-an összeverődve már erősebbnek érezték magukat, de mikor a harcosok is megmutatták erejüket és keményen kiálltak magukért, megrettent a tömeg. Addigra odaért a rendőrség is, akik korrekten viselkedtek és megkérték a hazafiakat, hogy távozzanak. Végül a betyárok el is mentek, egy 12 fős droid különítmény kíséretével.

A végső konklúzió tehát az, hogy a hatalom célja erőink megosztása volt. Tudták, hogy a bevándorlók veszélybe lehetnek a keletiben, ezért kapkodva kitalálták, hogy kiürítik a pályaudvart. Közben ártatlan civilekre, családokra támadtak, hogy óvják a betolakodó népeket. Arra persze nem gondoltak, hogy a kiürített pályaudvar hajnali 4-re újra megtelik olyanokkal, akik várják az újabb járatot Hegyeshalom felé. Azt persze várhatják hiszen Lázár kijelentette, hogy nem indítunk több buszt Hegyeshalom felé. Kíváncsian várjuk mi lesz a migránsok reakciója, ha megtudják, hogy társaik elmehettek, míg nekik itt kell maradniuk. Ez biztos, hogy erőszakot fog kiváltani belőlük és akkor kíváncsian várjuk mit fognak tenni Lázárék.

A másik következtetésünk pedig az, hogy a migráns helyzet és ezek a betolakodók fontosabbak a kormánynak, mint a hazafiak és ezek védelmében még ártatlan magyarokat is beáldoznak, ha kell. A lényeg, hogy a nyugat felé jobb képet fessünk magunkról.

A Betyárseregnek lesznek még akcióik, amiről természetesen nem fogunk beszámolni….

(Betyársereg)


Forrás:betyarsereg.hu
Tovább a cikkre »